Milyen csodálatos lehet a jéghegy, ha az internetes publikáció csak a csúcsa!
Mindig tudtam, hogy sok világ van, és a felnőttek által nagybetűsnek meg ridegnek mondott „Élet” a legkevésbé színes közöttük, sőt talán a legkevésbé valóságos is. Aki könyvet forgat, verset hallgat, zenél, dúdol, táncol, fest, rajzol vagy ír, mind-mind álmokat sző, álmokban jár, világokat nyitogat és kapcsol egybe. Olyan valóságokat, amelyeket csak a szívével lát az ember.
Ilyen, világokat összekapcsoló csoda az Író Cimborák gyermekirodalmi kör közössége, akik immár kilencedik éve vannak jelen a virtuális térben kortárs irodalmat kínálva, együtt olvasásra és alkotásra hívva, meséket ihletve.
Legújabb kezdeményezésük közös kazak-magyar gyerekirodalmi alkotóműhely: menedéket nyújtanak a szavaknak, hogy aztán elrejtőzzenek a szavakból szőtt sátorban. Ebbe a sátorba pedig tárt szívvel, csillogó szemmel várnak kicsit és nagyot, kétlábút és soklábút, szárnyast és gyalogjárót, rajzot és betűt - az egybegyűlt kincseket pedig megosztják az oldalukon.
Sokféle pályázattal hívták már alkotásra olvasóikat, a hűséges HetiRajz csoport, az Illusztrátor Pajtások rendszeresen alkotnak a különböző témákban. Most a Szósátor egyszerre szólít meg magyar és kazak gyerekeket-felnőtteket, és minden pályaművet mindkét nyelven megjelentetnek, ezzel is lelkesítve, inspirálva egymást. Erről a programról kérdeztem Majoros Nóra írót, a program magyar szervezőjét.
- Hogyan született a honlap? Volt-e már előtte „offline” közösség?
Először az Illusztrátor Pajtások alkotóműhelye jött létre, és már egy ideje működött, amikor Dávid Ádám és Finy Petra – mindketten a kortárs gyerek- és ifjúsági irodalom nagyszerű és népszerű alkotói – arra gondoltak, hogy egy ilyen műhely az íróknak, költőknek is hasznos és inspiráló lehetne. Egy találkozót szerveztek, amelyen a csapat első tagjai összegyűltek, és nagyjából kitalálták az irányokat, ezzel együtt megszületett az Író Cimborák blog is. Az internetes publikáció a jéghegy csúcsa, mögötte rengeteg, kívülről nem látható műhelymunka folyik. A közösség a blogon is megjelenő témák köré készít alkotásokat, ez szervezi a találkozásokat, az eseményeket. A közös munka közben építi, fejleszti, bővíti az alkotói közösséget, fontos szakmai kapcsolatok, alkotói barátságok születnek. A blogmegjelenés sem egyszerű publikáció, inkább nyitás az olvasók felé. Nem közlünk, hanem párbeszédre hívunk.
- Hogyan találtak egymásra az alkotók?
Ahány alkotó, annyiféle történet. A gyerekirodalom nem annyira bő kör, egy-egy könyvfesztiválon, könyvbemutatón vagy szakmai konferencián nagyrészt ugyanazokkal a szakemberekkel, alkotókkal lehet találkozni. Vannak olyan tagjaink, akiket a csapat valamelyik tagja hívott meg, mert a személyes találkozás után az illető kedvet kapott a műhelymunkához.
Olyan is van, aki pályázatra küldött anyagot, és később felkértük, hogy alkosson velünk. Gyerekek, akik rajzot küldtek egy pályázatra, felnőttek és alkotóvá értek közben, és nálunk, velünk próbálgatják a szárnyaikat.
Van, aki kreatív írás tanfolyamon hallott a közösségről, és a műhelymunka is segít neki, hogy publikáló szerzővé váljon. Nem csak az a fontos, hogy mi jelenik meg a blogon, ez nem online folyóirat. Gyakran az a fontosabb, ami mögötte van. Vannak olyan szerzők, akik kéziratot küldenek. Ezeket megnézzük, véleményezzük, és lehet, hogy nem hozzuk le a szövegeket, de szakmai tanáccsal mindenképpen segítjük. Vannak olyan tagok is, akik szerkesztők, szervezők, vagy más területről érkeztek, de rendszeresen segítik a projektjeinket.
- Mi köt bennünket össze a kazakokkal?
Két alkotó ember mindig talál kapcsolódási pontot, teljesen mindegy, milyen nemzetiségű. A kazak-magyar közös műhelymunkát nem az hozta létre, hogy valamilyen vélt vagy valós történelmi, politikai vagy művészeti közösséget szerettünk volna hangsúlyozni, bármennyire adná is magát manapság.
A kapcsolat úgy indult, hogy részt vettem egy konferencián Kazahsztánban (ennek a története egy külön mese), ahol az Író Cimborák közösségről beszéltem. Utána megkeresett Zaure Torekhan, aki kortárs gyerekirodalmi szerző, és azt mondta, pont egy ilyen műhelyt szeretnének szervezni az írótársaival, de nem tudja, hogyan fogjon hozzá. Arra gondoltunk, a legjobban egy konkrét projekttel lehet elindítani a műhelymunkát. Nekünk már van tapasztalatunk a szervezésben, van egy működő blogfelület, vannak illusztrátor társalkotók, és vannak olvasóink. Ők pedig a közös munka során csapattá tudnak érni, egy olyan maggá, akik majd a tapasztalatokból okulva önállóan el tudnak indítani egy saját műhelyt.
A legérdekesebb, hogy amikor együtt alkot ennyi ember, akkor rengeteg olyan dolog előjön, ami összeköt. Annyira szépen rímelnek egymásra a két ország alkotóinak munkái, hogy nem volt nehéz őket egymás mellé rendezni.
Van olyan téma, amelyet mindkét ország alkotói körüljártak. Van olyan verspár, ami szinte ugyanarról szól, pedig az alkotók nem ismerték egymást, és nem tudhatták, mit fog írni, rajzolni a másik. A sok összecsengés óriási meglepetés volt.
- Mi volt a legnagyobb öröm eddig ebben a programban?
A program minden fázisában volt valami olyan, amitől napokig, hetekig ujjongva örültem. Az első ilyen izgalmas pont az volt, amikor összeraktunk egy közel 500 szóból álló, kétnyelvű szószedetet. Először olyan szavakat, vagy inkább fogalmakat válogattunk, amelyek a magyar meseirodalomban fontosak. Ezután a kazakok tették hozzá a saját szavaikat a listához. Izgalmas volt látni, ahogy egyre dagad. Ezekből a szavakból indult ki mindenki, aki a műhelymunkában részt vett. Azt a visszajelzést kaptuk az alkotóktól, hogy nagyon erős hangulata lett a szószedetnek, inspirálta őket.
Ha kiemelhetek még egyet a sok örömteli pillanat közül, akkor azt említeném, amikor a kazak nyelvű alkotásokat elkezdtük magyarra fordítani.
A kazak nyelv teljesen más logikával építkezik, más képekkel, és más dramaturgiával dolgozik, mint a magyar, ráadásul cirill betűkkel írják.
Nehezítette a fordítást, hogy csak kevesen tudnak magyarul és kazakul is. A fordításhoz legtöbbször orosz vagy angol köztes nyelvet használtunk, és intenzíven kommunikáltunk a szerzőkkel. A köztes nyelvű szöveg még csak a történetet, a tartalmat mesélte el, de amikor ezek a nyers szövegek megszólaltak irodalmi nyelven, akkor ismeretlen színek, fények, gondolatok ragyogtak fel. Amikor megnyitottam egy műfordítást tartalmazó e-mailt, az mindig felért egy karácsonyi ajándékkal. Nekem nagyon sokszor és sokáig volt 2020-ban karácsony.
Rengeteg munkát, ráadásul önkéntes munkát igényel ez a program a szervezőktől, mégis ettől vált szerethetővé számomra a 2020-as év. Talán ez a legnagyobb öröm a programmal kapcsolatban.
- Mennyi időre tervezik ezt a programot?
Olyan sok alkotást kaptunk, hogy november 24-én kezdtük közzétenni őket, és március közepéig bőven van anyagunk. Akkor a blogon témát váltunk – az Otthonmesék 2.0 című projekt következik, amelyben az Utcáról Lakásba Egyesülettel és az Illusztrátor Pajtásokkal összefogva egy jótékonysági árverésre alkotunk szövegeket és illusztrációkat. A művek árverésre kerülnek, a teljes bevétellel az Egyesületet támogatjuk. Ez is olyan téma, amelyet nagy lelkesedéssel szervez az Író Cimborák tagjai közül egy másik csapat, párhuzamosan a kazak témával.
Reméljük, a kazak téma sem ér véget akkor, amikor mindent közzétettünk a blogon. Szeretnénk az anyagból kiállítást szervezni mindkét országban – de ahhoz, hogy ez megvalósulhasson, még nagyon sokat kell dolgoznunk.
- Milyen háttere van a műhelynek – szellemi és anyagi értelemben véve?
Minden és semmi. Az Író Cimborák nem hivatalosan bejegyzett szervezet, hanem egy önkéntes alapon szerveződő, organikus alkotóműhely. Minden tag kreatív, minden tag azt adja bele, amit akar és bír, vagy amennyi az idejébe belefér.
Így aztán a lehetőségeink kimeríthetetlenek, akkorát álmodunk, amekkorát csak akarunk, és azt valósítunk meg, amit csak szeretnénk.
Nem korlátoznak piaci igények, nincsenek kiadói elvárások. Ha valaki beleragadt egy stílusba, mert mindig csak azt kérik tőle, a mi játszóterünkön nyugodtan kipróbálhat valami mást, akkor is, ha nem annyira sikerül.
Akit inkább költőnek tartanak, írhat prózát, akitől mindig színes, cuki képeket várnak, az rajzolhat zombikat. Az alkotás szabadsága, és a komolyan vett játék a fontos, ami minőséget is jelent. Ez a végtelen szabadság hozza magával a korlátot is. Mivel nem vagyunk egyesület, nem lehet bevételünk sem, és van egy olyan hallgatólagos megegyezés, hogy a tagok bármennyi önkéntes munkát beletehetnek a projektekbe, de pénzt inkább ne. Kiállításunk például úgy lehet, ha felvállalja egy intézmény. Kiadványunk úgy lehet, ha az anyagokat elég értékesnek tartja egy folyóirat, egy kiadó, hogy a saját költségén megjelentessen belőle valamit. A mai világban egy egészen új gondolkodásmódra és szervezői hozzáállásra tanít, ha pénz nélkül akarod megvalósítani a legmerészebb álmaid. Azt hiszem, eddig elég jól bizonyítottuk, hogy ez tud működni.
- Hogyan lehet csatlakozni?
A Szósátor téma abban is különleges, hogy a program alatt folyamatosan játékra hívjuk az olvasókat is. A beérkezett alkotásokat hét fejezetre osztottuk. Minden fejezet elején közzéteszünk egy felhívást. Eddig volt például kalligram és csillagkép rajzolás, és őrült ételek kitalálása, de még több más, érdekes játékkal is jelentkezünk. Az olvasók ugyanannak a szószedetnek a szavait kapják meg, mint az Író Cimborák. Így együtt lehet játszani nem csak a magyar alkotókkal, hanem a kazakokkal is, hiszen Kazahsztánban ugyanúgy meghirdetünk minden feladatot.
Bár minden feladathoz adunk meg határidőt, ha valakinek később van kedve játszani, akkor is befogadjuk a munkáját. Az eddig megjelent feladatok a fenti linkeken érhetők el, a következő beadási határidő a február 11 – ez azért érdekes, mert a határidőig beérkezett munkákat tudjuk biztonsággal a következő ütemezett bejegyzésbe két nyelvű felirattal felszerkeszteni.
Mindenkit szeretettel várunk, aki be szeretne térni a Szósátorba!
Beszélgetőtárs: Herbert Dóra
Nyitókép: Kanagat Kodekov illusztrációja az Író Cimborák oldalról
Kedvcsináló képgalériánkat itt találja:
