Einstein szerint "a tudomány a szép elméletek meggyilkolása csúf tények által" - lássuk reálisan az egyház bűneit.
Napjainkban sokan tekintenek úgy az egyházakra, elsőként is a katolikus egyházra, mint a botrányok botrányára. Németországban egy elszánt kutató tízkötetes sorozatot írt a katolikus egyház kriminális történetéről és azt vallja, jobb lett volna, ha a kereszténység kimarad az emberiség történelméből, de most már mindenképp el kellene tűnnie.
Persze nem mindenki gondolja így. Sok elkötelezett történész kutatta a szörnyű vádak valóságtartalmát, Arnold Angenendt például 800 oldalas tanulmánykötetben járt utána a tényeknek és gyűjtötte össze a sok cáfolatot. Manfred Lütz összefoglalta Angenendt könyvének esszenciáját a nagyközönség számára, mert úgy véli:
„A kereszténység a nyugati világ legkevésbé ismert vallása. Nem az információk hiánya miatt, hanem épp ellenkezőleg, a túl sok információ miatt. Mindazonáltal ezeknek jelentős része téves.“
Hogy mennyire sok tévedést, híresztelést fogadunk el tényként, arra álljon itt a talán legismertebb példa az egyház történelméből: Galileo Galilei. Az ő esetének ugyanis édeskevés köze volt a természettudományhoz vagy úgy általában a tudományhoz. Bár a kopernikuszi világképet még vitatták némely tudósok, az egyház addigra már elismerte. XIII. Gergely pápa éppen a kopernikuszi felismerések alapján korrigálta az addigi naptárat a ma is használatosra.
A katolikus Spanyolországban már tanították az egyetemen a heliocentrikus elméletet, amikor Kálvin még visszautasította, Luther pedig egyenesen bolondnak nevezte Kopernikuszt.
Ekkor, kicsit megkésve, de annál nagyobb feltűnést keltve jött Galileo Galilei. Az első perében, 1616-ban még tudományelméleti kérdésekről folyt a vita, és csak annyit vártak volna tőle, hogy ne állítson többet, mint amit bizonyítani tud, márpedig Kopernikusz tételeit csak 1729-ben bizonyították tudományos módszerekkel, addig hipotézisként kezelték. Galilei azonban hitkérdéssé tette és nem empirikus, inkább spekulatív úton közelítette meg, azt állítva: »csodálatos megfigyeléseim által és világos bizonyításaimmal százszorosan, sőt ezerszeresen többel járultam hozzá minden századok bármely tudósánál” az univerzum kitágításához. Hasonló „szerénységgel” élt Rómában is, a firenzei követ házában, aki már féltette miatta a jóhírét.
Mégis fogadta Galileit a pápa, sőt fölvették a pápai Tudományos Akadémia tagjai közé. Az inkvizíció az 1616. évi per végén mindössze egy ígéretet kívánt és kapott is Galileitől, mely szerint csak tudományos körökben fejti ki a világképét, de nem nyilvános publikációkban, szinte misszionárius módon. Csakhogy amikor barátja, Barberini bíboros lett a pápa VIII. Orbán néven, Galilei úgy érezte, eljött az ő órája és egy pamfletben – nem a tudományossághoz illően, latinul, hanem olasz népnyelven – a saját fényességes kopernikuszi álláspontját tárta egy „Simplicio”, azaz egy ostoba fafej elé, aki felismerhetően barátját, Barberinit képviselte. A pápa, maga is matematikus lévén, aligha találta viccesnek az írást; az inkvizíció pedig szószegésnek ítélte a publikációt és 1633-ban annak visszavonására, valamint házi őrizetre ítélte és a publikálástól is eltiltotta Galileit. A pompás Villa in Acetriben, népes személyzet által kiszolgálva élte hátralévő életét, ebben a „szobafogságban” született tudományos fő műve és a barátai segítségével írásait meg is jelentette – igaz, külföldön.
Ahogy Arthur Koestler megállapítja róla: „Ellentétben a természettudományok fejlődését bemutató legtöbb írással, Galilei nem találta fel a teleszkópot, sem a mikroszkópot, a termométert vagy az ingaórát. Nem ő fedezte fel a tehetetlenség törvényét, [...] sem a napfoltokat. Semmivel nem járult hozzá az elméleti csillagászathoz [...] és nem bizonyította be a kopernikuszi rendszert.
Nem kínozta meg az inkvizíció, nem is sínylődött annak börtöneiben, nem mondta, hogy ’mégis mozog’ és nem volt a tudomány vértanúja.”
Filozófusok kritizálják Galilei provokatív tételét a természettudományos megismerés abszolút prioritásáról, amellyel a megismerést technikává „nyomorította”, Bertold Brecht pedig még tovább megy a „Galilei élete” című művéhez írt jegyzeteiben: „Galilei bűnét nevezhetjük a modern természettudomány ’eredendő bűnének’. Az atombomba mind technikai mind szociális jelenségként klasszikus végterméke az ő tudományos teljesítményének és szociális kudarcának.”
Székely János püspök több előadásában foglalkozott az egyház bűneivel, Tomka Ferenc atya pedig honlapján, az alapkérdések között jelentős terjedelemben tárgyalja ezeket a kéréseket is. Tanulmányában idézi II. János Pál pápát:
“Az egyház története az életszentség története. De a történelem sok olyan eseményt is feljegyzett, amelyek a kereszténység ellen-tanúságtételei.
A kötelék miatt, mely a titokzatos testben összekapcsol minket, mi magunk is hordozzuk az előttünk éltek bűneinek és tévedéseinek terhét, akkor is, ha tetteikért nincs személyes felelősségünk.
És mi magunk is vétkeztünk. A mi bűneink is akadályozták a Szentlélek működését sok ember szívében. Hitünk gyöngesége sokakat közömbösségbe taszított és távol tartott a Krisztussal való igaz találkozástól. – Sürgetem, hogy az egyház az életszentségnek az Úrtól kapott ajándékát megerősítve boruljon térdre Isten előtt, és kérjen bocsánatot gyermekei korábbi és jelenlegi bűneiért. Felszólítom a keresztényeket, hogy vallják meg Isten és az emberek színe előtt ellenük elkövetett vétkeiket. Úgy kell ezt megtenniük, hogy semmi viszonzást nem várnak…” (Incarnationis Mysterium 11).
Egyszerre van tehát jelen az életszentség és a bűn, fontos, hogy ne essünk egyik végletbe se, ne tagadjuk a hibákat, de ne is higgyünk el minden rágalmat.
A mi feladatunk és lehetőségünk a saját mindennapjainkban követni Krisztust, ahogy a nevünk: keresztény=krisztusi jelenti.
Akkor nem csak rejtve, itt-ott előcsillanva lesz közöttünk Isten Országa, hanem arról ismernek majd bennünket, hogy mennyire szeretjük egymást és az Úr naponta növeli az üdvözültek számát – ahogy az első gyülekezetről olvassuk az Apostolok Cselekedeteiben.
Nyitókép: pixabay.com
