Járványszabályok az ünnepekre: mi várható Európában?
SZEMlélek 2020. november 25.

Járványszabályok az ünnepekre: mi várható Európában?

Előreláthatólag mindenhol lesznek korlátozások, módjuk és mértékük azonban eltérő. Európai kitekintés.

family-together-christmas-celebration-concept_2_szerk.jpg

Németországban ma kerül hivatalosan Angela Merkel kancellár asztalára a tartományi miniszterelnökök javaslata, mely szerint december 23-a és január 1-je között maximálisan 10 fős családi összejöveteleket lehetne tartani, amennyiben a résztvevők nem egy háztartásban élnek. Nem kellene beleszámolni ebbe a 14 év alatti gyermekeket. A tagországok vezetői azt is remélik, hogy az emberek - a vírus terjedését megelőzendő - az ünnepek előtt több napos, önkéntes karanténba vonulnak majd.

Az Egyesült Királyságban múlt héten pénteken egyeztett a kormány a tagországok vezetőivel. A leegyeztetett tervek szerint a családok közösen ünnepelhetnének december 23-a és 27-e között, de legfeljebb három háztartásban élők érintkezhetnének egymással. Erre az időszakra a szigetországon belüli utazást is teljesen szabaddá tenné a brit kormányzat. Mivel Észak-Írországba körülményesebb átjutni, az oda és az onnan történő utazások december 22-e és 28-a között lennének megengedettek.

A francia miniszterelnök, Jean Castex a múlt héten úgy nyilatkozott, hogy december 1-jétől várható az üzletek újranyitása és a járványügyi intézedések enyhítése is annak érdekében, hogy a családok ünnepelhessenek. Azt viszont leszögezte, hogy az idei karácsony "biztosan nem olyan lesz, mint máskor". "Több tucat ember" együtt ünneplését nem fogják engedni és várhatóan november végén - december elején fognak arról dönteni, hogy milyen mértékben engedik a belföldi utazásokat.

Spanyolország továbbra is veszélyhelyzetben van, érvényben vannak az éjszakai kijárási tilalmak. Salvador Illa egészségügyi miniszter összehívott egy találkozót a regionális egészségügyi szakértőkkel, hogy a lehető legbiztonságosabb javaslatot tudja a kormány elé terjeszteni a karácsonyi időszakra, de arra figyelmeztette az embereket, hogy ne legyenek túl nagy reményeik. "Azt hiszem, minden spanyol tudja, hogy ez a karácsony nem lesz olyan, mint az utolsó" - mondta még múlt héten szerdán. "Nem folytathatjuk úgy, mintha mi sem történt volna".

Olaszországban, ahol - sok országhoz hasonlóan - betiltották a karácsonyi vásárokat, és szigorúan korlátozzák a régiók közötti utazást, rendelet készül az ünnepi szezonra, amelynek lehetséges intézkedései között szerepelnek az üzletek és éttermek december 3-tól történő újranyitása, az országos éjszakai kijárási tilalom egy órával történő meghosszabbítása. A tervek szerint a karácsonyi vacsorák megengedik, de csak a nagyon közeli hozzátartozókkal. Giuseppe Conte miniszterelnök a múlt héten megnyugtatta a gyerekeket is, hogy fognak kapni ajándékot, mert a "Babbo Natale-t", vagyis a Mikulást az utazási korlátozások nem érintik. Azt is hozzátette, hogy a karácsony „nemcsak a vásárlásról, az ajándékokról és a gazdaság fellendüléséről szól”. Bármi is legyen az emberek vallásos meggyőződése, ez az ünnep "az egyéni lelki életünk egy különleges pillanata."

Amennyiben tudomásunkra jutnak újabb információk, cikkünket frissítjük.

Összeállította és fordította: Sáhó Eszter

(Forrás: domradio.de, theguardian.com, nyitókép: freepik.com)

süti beállítások módosítása