Megalakult a világ első keresztény légitársasága
SZEMlélek 2020. november 19.

Megalakult a világ első keresztény légitársasága

A "Judah 1" története és célközönsége sem mindennapi.

adobestock_262222271_flugzeug_landung_2_szerk.jpg

Az amerikai "The Christian Post" adta hírül, hogy a luisianai Shreveportban alapított "Judah 1" lesz a világ első keresztény légitársasága, melynek célja, hogy világszerte segítse a humanitárius segélyszállítmányok célba juttatását és a misszionáriusok munkáját.

A több pilóta együttműködésével még 2011-ben létrehozott cég eddig is szállított misszionáriusokat, de csak kisebb gépekkel tudtak charter járatokat indítani.

Ahogy Everett Aaron, a cég alapító ügyvezetője fogalmazott, "a kis, magánkézben lévő cégből most egy, a nemzetközi sztenderdeknek is megfelelő légitársaság válik", melynek működéséhez nemrég szerezték be a szükséges engedélyeket a Szövetségi Légiközlekedési Hatóságtól (FAA).

Az ügyvezető és munkatársai azt tervezik, hogy 2021 végéig nagy méretű repülőket vásárolnak. - A következő év végéig 3-4 nagy géppel bővülünk - nyilatkozta Everett Aaron a The Christian Post-nak. Egy Boeing 767-200ER-re már sikerült szert tenniük, ami 238 utast tud szállítani, és legfeljebb egy megállóval a világ bármely pontjára elviszi a misszionáriusokat.

- Nincs menetrendünk és előre meghatározott útvonalaink, mint a többi légitársaságnak. Oda és akkor repülünk, ahová és amikor szükséges. A misszionáriusoknak csak a saját jegyüket kell megvenniük, a csomagokért és a humanitárius rakományért nem számítunk fel díjat - mondta az ügyvezető.

Sok helyen szükség van az ilyen szállítmányokra. Tavaly például sikerült eljutniuk a Bahama-szigetekre a Dorian hurrikán áldozataihoz, a következő hetekben pedig Guatemalába, Hondurasba és Nicaraguába készülnek, ahol az elmúlt hetekben sújtott le egy hurrikán.

Everett Aaron azt is elárulta, hogy egy látomás inspirálta vállalkozásának elindításában.

Még 1994-ben jelent meg lelki szemei előtt egy kép. - Repülőgépeket láttam tele élelmiszerrel, egészségügyi segédeszközzel és Bibliával. A gépek előtt ott állt egy csomó ember, akik azonban nem akartak felszállni a fedélzetre. Mikor megkérdeztem Istent, hogy miért nem akarnak beszállni ezek az emberek, azt válaszolta: "Addig nem tudják elkezdeni a missziójukat, amíg nem biztosítasz nekik repülőgépeket. Ez lesz a te feladatod."

Ez a csaknem három évtizeddel ezelőtt kapott látomás most kezd igazán valósággá válni.

Összeállította és fordította: Sáhó Eszter

(Forrás: christianpost.com, nyitókép: katholisch.de)

süti beállítások módosítása