Egy olvasónk hív közös gondolkodásra bennünket. Szerinte a globális vírusjárvány és a már unos-untalan emlegetett klímaválság arra is felhívja a figyelmünket, hogy gondoljuk át: vajon mindenki olyan munkát végez, mely a társadalom jövője és életminősége szempontjából stratégiai jelentőségű?

Valamennyien tudjuk, hogy globális klímaválság van kibontakozóban, és azt is, hogy amit az államok ellene tesznek, az túl kevés és túl lassan történik. Mint egyének keveset tudunk tenni. Nem ringathatjuk magunkat illúziókba afelől, hogy egyéni fogyasztói döntéseink, környezettudatos életformánk csepp a tengerben. Sajnos, a fiatalok közül is sokan szkeptikusak.

A globális környezeti válság, amelyről mindenki tud, és amely ellen az emberiség mégsem teszi meg időben a szükséges lépéseket, sokak számára olyan lelki teher, amely elveszi tőlük egy optimista jövőkép lehetőségét.

Nehezen feldolgozható sok ember számára az is, hogy úgy érzik, nem tudnak, vagy alig tudnak befolyásolni olyan folyamatokat, amelyek nagyon is hatással vannak az életükre. Számos döntést még csak nem is az ország vezetői hoznak meg, hanem egy névtelen „hatalom”, a globalizált gazdasági rendszer folyamatai eredményeznek. Ez a tehetetlenség és a kiszolgáltatottság érzését kelti sokakban.

Ugyanakkor ellentmondásos dolog az, hogy végső soron a gazdasági növekedés legtöbbünk gondolkodásában pozitív dologként van jelen. Végső soron igeneljük a fogyasztás magas szintjét, amely társadalmunkra jellemző. Hiszen ez az előfeltétele a gazdaság jó működésének és ezáltal életszínvonalunknak. Ez biztosítja az adóbevételek révén az állam működőképességét és az ország nemzetközi versenyképességét és megbecsülését. Úgy gondoljuk, egy gyengélkedő gazdaságú ország könnyen erősebb gazdaságú államok függőségébe kerülhet.

Véleményem szerint a globális gazdasági versengés mostanra olyan szakaszába érkezett, amikor nem csak a Föld erőforrásait használja el visszavonhatatlanul, hanem a társadalmak emberi erőforrásait is sok szempontból veszélyezteti. Nem véletlen, hogy egyre erősebbek a globalizációt megkérdőjelező áramlatok a világ számos részén. Irányváltásra van szükség, a világgazdaságnak és az egyes államok gazdaságainak új utakat kell járniuk, amelyekről még nem tudjuk pontosan, hogyan fognak működni. Biztos azonban, hogy a társadalmak jólétét le kell választani a gazdasági növekedés feltételéről, függetleníteni kell a tömegfogyasztás volumenétől. Stagnáló vagy éppen csökkenő gazdaságok mellett, az újraelosztás új modelljeivel kell biztosítani az egészségügyi és szociális ellátó rendszerek, az oktatás és művelődés, a tudományos kutatás/ fejlesztés és a honvédelem magas szintű működését és technológiai ellátottságát.

A jólét, a fogyasztás önmagában nem teszi elégedettebbé a társadalmat.

A társadalom jóllétét célzó gazdaság- és társadalompolitikára van szükség, amely a piacgazdaság mechanizmusait nem korlátozza ugyan, de irányt szab nekik. Fontos lenne annak az elvnek az érvényesítése, hogy az áruk és szolgáltatások ökológiai lábnyoma jelenjen meg az árakban. Közvetett és közvetlen környezetvédelmi adók (fokozatos) bevezetésére van szükség a belföldi termelés és szolgáltatás, és a külföldről behozott javak és szolgáltatások esetében egyaránt. Olyan adók bevezetésére, amelyek visszaszorítják a környezetromboló ágazatokat és ösztönzik a környezetbarát ágazatokat, Amelyek a regionális és szezonális élelmiszerfogyasztást, a közlekedés csökkenését, a beszállítási láncok rövidülését, a környezetbarát technológiákat alkalmazását segítik elő. Nem pusztán klímavédelmi adókra gondolok, hiszen a jelenlegi környezeti válság átfogóbb jellegű, nem lehet a széndioxid kibocsátás problémájára redukálni. Az is közismert, hogy számos klímabarátnak számító technológia más szempontból erősen környezetszennyező lehet.

A környezetvédelmi adók, ha valóban hatékony módon és mértékben kerülnének bevezetésre, a gazdaság és a munkaerőpiac átalakulását vonnák maga után.

A környezetromboló ágazatoknak az a része, amely nem alapvető szükségletek kielégítését szolgálja, háttérbe szorulna.

De mi lenne a munkahelyekkel, az egzisztenciákkal, amelyek ezekhez az ágazatokhoz kötődnek, vagy ezekre épülnek rá? A koronavírus járványban kialakult helyzet jól mutatja, mennyi megélhetés kerül veszélybe, ha egyes, a környezetvédelem szempontjából problémás ágazatok, mint a légi közlekedés vagy a nemzetközi turizmus mennyisége csökken.

Átképzési lehetőségekkel és költségvetési források átcsoportosításával – és a környezetvédelmi adókból származó állami bevételek egy részével - azokat a munkahelyeket kellene vonzóvá és elérhetővé tenni a jelenleginél szélesebb rétegek számára, amelyek a társadalom jövője és életminősége szempontjából stratégiai jelentőségűek: a köznevelés, a közoktatás, az egészségügy, az idős- és beteggondozás, a szociális munka területét.

Jövő héten folytatjuk...

B. Márkus Rozália

(Nyitókép: shutterstock.com)