Hercegi sütemények a brit fegyveres erőknek
SZEMlélek 2020. november 06.

Hercegi sütemények a brit fegyveres erőknek

Vilmos herceg és családja igazán kedves módon mondott köszönetet.

web3-prince-william-family-afp-000_8qu28v.jpgA család közösen tette próbára tehetségét a konyhában; az eredmény igazán lenyűgöző lett

Világszerte november 11-e az első világháború utáni békét jelenti.

Rendszerint a britek a Nemzetközösség országaival együtt művirágokat, vörös pipacsokat vásárolnak, majd októbertől egészen a Remembrance Day-ig, vagyis az Emléknapig (amely ugyanazon a napon van, mint az Egyesült Államokban a Veteránok napja) viselik azokat.

A pipacs a vörös pipacsmezőket jelképezi Flandriában és Franciaországban, ahol rengeteg katona vesztette életét. Amellett, hogy a pipacs a tragikus halál helyszínét jelöli, egyre szaporodnak és ma a remény szimbólumának tekintik őket.

Általában a papír pipacsokat az utcán értékesítik, a bevételt pedig a Royal British Legion, vagyis a Brit Királyi Légió nevű jótékonysági szervezet kapja, amely mind a múltban, mind a jelenben a fegyveres erőkben szolgálókat és azok családtagjait támogatja. Az idei évet a COVID kicsit bonyolultabbá tette.

Ezt szem előtt tartva a cambridge-i herceg és hercegné három gyermekükkel (George, Charlotte és Louis) együtt úgy döntöttek, támogatásukat azzal mutatják ki, hogy pipaccsal díszített cupcake-eket sütnek, majd a szimbolikus édességeket a Brit Királyi Légió Norfolk-i gondozó otthonába szállították.

A 11 cupcake az 1918-ban aláirt fegyverszünet napját szimbolizálja, emellett pedig a Brit Királyi Légió kampányának része; szeretnék arra ösztönözni az embereket, hogy támogassák a fegyveres erőket, melynek vonzerejét csökkentette a koronavírus.

A légió arra kérte az embereket, hogy süssenek 11 tortát, vagy készítsenek csokrot 11 pipacsból, ezeket eladva a bevételt felajánlhatják a Brit Királyi Légiónak, igy támogatva őket.

A királyi család erőfeszítéseit a jótékonysági szervezet nagyra értékelte; Claire Rowcliffe háláját fejezte ki és hangsúlyozta: „Minden pipacs változást hoz a fegyveres erők életébe, és az idén a COVID-19 járvány miatt a támogatás minden eddiginél fontosabb, hiszen sokaknak szüksége van a segítségünkre. Kérjük az embereket, hogy minden lehetséges módon támogassanak minket.”

Angliában és a Nemzetközösség országaiban is közeledik az Emléknap, igy csodálatos látni, hogy a hercegi pár a gyermekeket az ünnephez méltó ügybe vonja be, mindeközben a történelem egy szeletét adja nekik.

Mivel a pár rendszeresen süt a gyermekeikkel, a cupcake-k kétségtelenül olyan finomak, amilyennek látszanak!

 Forrás:aleteia

süti beállítások módosítása