A halottak napja nem a reménytelen elmúlásra való emlékezés
SZEMlélek 2020. október 30.

A halottak napja nem a reménytelen elmúlásra való emlékezés

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége imára hív az elhunytakért.

kep_halottaknapja4_2_szerk.jpg

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége mindenszentek ünnepe és halottak napja alkalmából közleményt adott ki. A szerkesztőségünkhöz is eljuttatott szöveget változtatás nélkül közöljük. 

Mindenszentek és halottak napja: Imádkozzunk az elhunytakért!

„Testvérek, nem akarunk titeket tudatlanságban hagyni azokról, akik elhunytak, hogy ne bánkódjatok, mint a többiek, akiknek nincs reménységük” (1Tessz 4,13).

Életünk Isten akaratából, szüleink, a férfi és a nő szeretetéből, a fogantatással indul. Születésünkkor a felsírás annak a félelemnek a kifejezése, amit édesanyánk biztonságot nyújtó testének elhagyása jelent, pedig csak ezáltal lesz lehetséges a szeretteinkkel való találkozás, az értelmünk, akaratunk, hitünk, reményünk és szeretetünk fejlődése. Bár az elmúlás szorongással tölt el minket, akárcsak a születés, mi, keresztények Krisztusra hagyatkozunk és hisszük, hogy életünk végső célja a Teremtővel való örökké tartó találkozás: „Ne legyen nyugtalan a szívetek! Higgyetek az Istenben és bennem is higgyetek! Atyám házában sok hely van” (Jn 14, 1–2). Krisztus feltámadása az egyetlen reményünk, melyben mindenki részesedhet.

Mindenszentekkor azokat ünnepeljük, akik földi létük után eljutottak az élet teljességére, az Istennel való találkozás örömére. Halottak napján azokért az elhunytakért imádkozunk, akik még várnak erre a találkozásra. A KÉSZ vallja, hogy a halottak napja nem a reménytelen elmúlásra való emlékezés. A mécsesek az emberi lét méltóságára, ajándék mivoltára és egymás iránti felelősségünkre emlékeztetnek. Temetőlátogatáskor nemcsak kötelességet teljesítünk, hanem imádkozunk is halottainkért, hogy teljesedjék be életük Istennél és várjanak minket elmúlásunk pillanatában, ahogy szüleink vártak születésünkkor.

Budapest, 2020. október 30.

a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnöksége

süti beállítások módosítása