Sok embernek fogalma sincs, mekkora tolvaj.

Mikor Hodász András atya vállalkozóknak tartott előadása végén ezt kérdezte: Tényleg szükség van arra, hogy ne adjunk számlát? – megörültem, mert ez a kérdés engem is foglalkoztatott. Néhány héttel ezután egy keresztény fesztiválon egyetlen nyugtát, vagy blokkot nem kaptam az általam vásárolt termékek után. Persze nem is tettem szóvá – ki akar kötekedni egy keresztény fesztiválon?

Elborzadunk azon, mikor valamely politikai oldalhoz közel álló, módosabb állampolgár szert tesz kisebb-nagyobb vagyonra és hirtelen felindulásból napról-napra gyarapszik. Ezen némely ember annyira ki tud akadni, hogy megemelkedik a vérnyomása, megváltozik az arcszíne és kéretlenül esnek ki a szájából a szavak, melyek durván minősítik a vélt vagy valós tettest.

Valójában mi történt?

Valamely médium azt állítja, hogy XY vagyona újfent gyarapodott és ez bizony felháborító. Szándékosan nem írok neveket, mert kormányoktól függetlenül mindig voltak olyan, kormányokhoz közeli vagy azoktól távoli emberek, akik nagyon hirtelen lettek nagyon szorgalmasak, és jól megérdemelt munkájuk gyümölcsét turmixolhatják éjjel és nappal. Lelkük rajta.

Ezzel mélyrehatóan foglalkozni - hacsak valaki nem oknyomozó - szerintem idegmérgezés, de elfogadom, hogy vannak, akik szeretik ezt – ha ez a munkájuk. Egyszerű állampolgárként azonban az őrület egyik jele, hogy állandóan ezen pörgeti magát valaki és nyírja a saját és környezete egészségét. Nem tud másról beszélni , csak arról, hogy egy másik ember ezt, vagy azt lopta innen és onnan. Mindezt úgy, hogy nagy valószínűséggel sosem fog tudni ténylegesen meggyőződni arról, valóban így volt-e.

Komoly családapák, jobb sorsra érdemes életerős férfiak adják oda életenergiájuk nagy részét annak, hogy puffognak és mérgelődnek mások vélt vagy valós dolgain – mindeközben ők: valóban lopnak.

Nem is keveset! Ellopják az időt saját maguktól, mert minél többet töltenek egy feszült idegállapotban, annál kevesebb jut az érdemi munkavégzésre. Meglopják a saját lelki nyugalmukat, szeretteik köréből kiszakadnak és még a Köz érzetéből is lehasítanak egy jókora darabot. Ki ne ismerne olyan embert, aki folyton egy másik viselkedésén mérgelődik?

Onnan lehet biztosan tudni, hogy valaki a saját dolgát nem végzi jól, hogy a máséval van elfoglalva.

És ez bizony ugyanúgy lopás. Mert ez rendszerint a munkaidőből jön le. Az egyik módszer, amivel más idejét lopjuk az, hogy nem a saját dolgunkkal vagyunk elfoglalva. És a sort követi még a cigiszünet – kávéval, amely a nap végén akár egy óra is lehet összesen, az elnyújtott ebédszünet, a „kiugrom a boltba munkaidőben”, „felhívom a bárkimet”, „amit kéne azt holnap megcsinálom” – hisz a munka megvár, nem igaz?

Hívd a cégesről, ingyen van! – na jó, ez mára már sokszor tényleg így van, de 20 éve még ezt az ingyent a cég fizette. Aztán egy kis táppénz hasmenésre hivatkozva, vagy fejfájásra a hosszú hétvége miatt, ami részegséggel ért véget. Amikor is alkoholos állapotban a saját szervezetünket lopjuk meg, az egészségünket, az időnket, amit lehet, hogy jobban is eltölthettünk volna. Mostanra vannak időlopó készülékeink, és ijesztő belegondolni, hogy ha nem lesz ebben változás, akkor az életünk filmje néhány évtized múlva vajon egy hosszú hírfolyam-görgetés lesz? Amit bárki más is végigpörgethet.

Akit meglopunk, az sosem más, mindig magunkkal kezdjük. Ellopunk az alvásidőből ezért vagy azért, aztán a munkaidőből, aztán a szervezetünktől egy kis plusz pörgetőszerrel. Lopunk a gyerekeinktől, mert feléljük a jövőjüket és majd holnap játszunk velük – most fontosabb a hírolvasás. Letöltünk bármit, mert más is letölti, az nem lopás, úgyis annyi pénzük van a tartalomgyártóknak. Aztán lopott meséket nézünk a gyerekekkel és fennhangon szidjuk az erkölcstelen politikusokat, akiknek van pofájuk minket meglopni. Naponta órákat lopunk egymástól, amiket már sosem fogunk tudni együtt tölteni. Az ellopott időt nem adja vissza senki.

Az, hogy valaki egymilliárd forintot lop vagy egy tojást a közértből, vagy csak hazavisz néhány lapot a cégtől, vagy csak letölt egy filmet, vagy a munkaidejéből csíp le egy kis pihenőt, amikor is a telefonján szórakozik - a dolog lényegén nem változtat, mert ez mind lopás. Kizárólag mennyiségi különbség van köztük, minőségi nincs.

Ezzel persze nem kárhoztatnék senkit, csak mielőtt megítélnénk valakit, érdemes megnézni, nem csináljuk-e mi is ugyanazt. Tapasztalataim szerint azok hördülnek fel leginkább, akik ugyanúgy tettesek. Legyünk őszinték magunkhoz, azt lehet csendben, nem kell ordítva, és ha bűntelenek vagyunk, már nyúlhatunk is egy kőért.

Kép: pixabay.com