Egy hat éven át miniszteri feladatkört is betöltő lelkész könyvének bemutatóján jártunk, amely sokkal többről szólt, mint egy kötet ismertetése.

Gyakran csupán formaságnak számít egy esemény kapcsán az előzetes regisztráció, a szeptember 22-én a Hold utcai Németajkú Református Egyházközség templomában tartott beszélgetés esetében viszont módfelett szükségszerű volt. Éppen annyian voltunk, amennyien a járvány miatti védekezés elveit szem előtt tartva még épp le tudtunk ülni – néhányan így is a galérián foglaltak helyet. Könyvbemutató kapcsán ritkaságnak számít ekkora érdeklődés egy hétköznap kora délutánján – persze, ha a szerző egy korábbi tárcavezető, érthető a résztvevők magas létszáma, köztük miniszterrel, államtitkárokkal, más fontos pozíciót betöltő személyekkel.

Azzal az örömmel tértem vissza ebbe az épületbe, hogy nagyjából 18 éve épp itt ismerkedtem össze Balog Zoltánnal, barátságunk ma is kitart. Akkor még elsősorban lelkész volt – noha élénk közéleti érdeklődéssel felvértezve –, s most már újra elsősorban lelkészként volt jelen.

A könyvbemutató nem kizárólag róla szólt, olyannyira, hogy négyen ültek a pódiumon: a beszélgetést Gundel Takács Gábor, a SZEMlélek állandó szerzője vezette, a kötet témavilágának felvázolását pedig Dr. Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója és Molnár Ambrus református lelkész – összesen 66 közösség lelkipásztora – segítette.

Ez az alkalom a gyűjteménybe foglalt írások által felölelt sajátos időszakot, a koronavírus hazai járványának első hullámát idézte a jelenlévők – és idézi a könyv mindenkori olvasói – elé. Egy gyötrelmekkel, kihívásokkal, távolságtartással, személyesség hiányával, drámákkal gazdagon fűszerezett néhány hónapról van szó csupán, mégis méltónak találtatott ez a történelmi léptékkel szinte észrevehetetlennek tűnő korszak arra, hogy Balog Zoltán írásai, beszédei, sőt, Facebook bejegyzései nyomán felidézzük, a veszteségek mellett mit nyertünk 2020 tavaszán. Ha nem éltük volna át saját magunk, önmagában a könyvbemutató hangulatára támaszkodva szinte sikertörténetnek tűnhetne ez a legkevésbé sem derűs megpróbáltatás.

Nincs ebben semmi torzítás, csupán a fókuszt kell áthelyeznünk az emberi, anyagi, idővel elenyésző "fontosságok" felől az isteni nézőpont távlataiba. Erre bátorít a könyv, már a cím is szemléletváltásra hívogat: "Nem csak kenyérrel..." A három pont a végén külön poén, de nem lövöm le, bátran fel lehet fedezni, mélyebben belegondolni, mire is utal ez a sajátos címzárás.

Magáról a négyfős dialógusról is lehetne legalább egy fél hasonló könyvet összeállítani – meg sem próbálom, inkább néhány gondolatmorzsát idézek fel az elhangzottakból.

– A vírus szétvisz, ám mi közösséggel válaszoltunk a kihívásokra. Érdekes tapasztalat volt, hogy ebben a nehézségekkel teli időszakban még közelebb kerültünk egyházközségünk idős tagjaihoz, mint a járványhelyzet előtti, normál időben - foglalta össze lelkészi megközelítésű járványügyi tapasztalatait Balog Zoltán.

– Hihetetlen felszabadulást éreztem ezekben a hónapokban, hiszen végre a lelkészi hivatás lényegével foglalkozhattam. Egyrészt a tanítás került a középpontba, másrészt ott voltak mindannyiunk életében a konfliktusok, amiket nem lehetett megúszni, valamit kezdeni kellett velük. Áldott időszakként éltem meg mindezt – tette hozzá.

– A járványhelyzet első hulláma során meg kellett találni egymáshoz újra azt az utat, ami a megerősödésig, bizalomig vezet. Az izolációtól el kellett jutnunk odáig, hogy valamiképpen közösségbe lépjünk egymással - fűzte tovább a gondolati szálat Dr. Velkey György. – Számomra ez a könyv egy értelmiségi ember vívódása, amely nem "kánaáni nyelven" íródott, hanem mindenki számára érthetően hív az életünk újragondolására – értékelte a kiadványt a kórházi főigazgató.

Molnár Ambrus úgy vélte, a járványhelyzet olyan biblikus jellegű időszak, amikor Isten újat kíván munkálni bennünk. – A nyomorúságunkra való ráeszmélés azt jelenti, hogy a lehetőségeink véget értek, de az élet még nem ért véget. Ha nem lenne Isten, ha nem lenne örök élet, akkor a nyomorúságnak önmagában, rövid távon nem lenne értelme – utalt a lelkipásztor mindazon szenvedések természetfeletti értelmére, amelyek a társadalmat érték, érik napjainkban is.

Balog Zoltán szerint nem a vírus okozza az igazi problémát az életünkben, hanem "én, az ember". – Vannak olyan emberek, akik úgy gondolják, "én mindent jól csináltam, mások meg mindent rosszul". Ne jussunk el idáig! Nem kell istenné tennünk magunkat, mert Isten már van, az élet és a halál az ő kompetenciája – mondta a házigazda szerepét is betöltő szerző.

Szerinte a lelkészek elkezdtek újra megtanulni beszélni, miután a digitális világ, a résztvevők nélküli istentiszteletek nagyobb felkészültséget, több összeszedettséget igényeltek. Úgy látja, az eredeti üzenetet nem feladva, de mégis új nyelven kell a járványhelyzet idején megszólalniuk Isten embereinek.

Ez az új nyelv pedig testet ölthet akár egy bejegyzésben a közösségi média felületein, akár egy vizuálisan közvetített vallási alkalomban, egy kézbe fogható kötetben, egy nyilvános eseményben. Minden felület jó eszköz lehet arra, hogy felismerjük: fontos és hasznos kapcsolatban lenni másokkal, egymással. A közösség akkor is ott van velünk, akkor is alkotórésze lehetünk, ha nem látjuk a többieket, ha fizikailag távol vagyunk egymástól.

Ez a könyv és annak bemutató alkalma arról szólt, hogy a fizikán túl is van élet, a kenyér mellett – azzal együtt – más táplálékra is szüksége van az embernek ahhoz, hogy akár járványhelyzet közepette is boldog élete legyen.