Laboda Lilla romológus, szociális munkás sorsfordító története.
Hétről-hétre újabb olyan történettel – interjúval, videós cikkel – jelentkezünk a SZEMléleken, amelynek főszereplője képes volt nem csupán saját sorsát az előítéletek, társadalmi berögződések árjával szemben megfordítani, de mások életére is sorsfordító hatást gyakorol. A SORSFORDÍTÓ sorozat eddig megjelent részei ide kattintva érhetők el.
– Milyen családi körülmények között nőtt fel?
– Szerencsésnek gondolom magam, mert szerető, támogató családban nőhettem fel. Szüleim mindent biztosítottak, hogy boldog gyerekkorunk legyen a testvéremmel. Édesanyám oláh cigány, édesapám nem cigány származású. Azt gondolom, családomban
anyukám volt az úttörő, aki személyes példájával motivált a tanulásra engem és a nővéremet is.
Édesanyámat a cigány hagyományokhoz mérten fiatal korban kéretni szerették volna, de ekkor papóm azt mondta neki, eldöntheti, mit is szeretne: férjhez megy vagy tanul. Ő a tanulást választotta, azóta négy diplomával és PhD fokozattal is rendelkezik. Így számomra sem volt kérdés, hogy gimnáziumba, majd egyetemre jelentkezek. 2013-ban felvételt nyertem a Pécsi Tudományegyetem romológia szakára, melyből sikeresen lediplomáztam. Tanulmányaimat folytatva mesterképzésre jelentkeztem. A romológiával jó párosításnak gondoltam a szociális munkát, melyeket ötvözve kamatoztatni tudok munkám során. Mindig is a hátrányos helyzetű embereket szerettem volna segíteni, talán azért, mert ebbe nőttem bele. Édesanyám a Khetanipe a Romák Összefogásáért Egyesület elnöke már 20 éve, így rengeteg időt töltöttem a civil szervezetben, az egyetemi éveim alatt pedig elkezdtem főállásúként dolgozni a szervezetben. Fő tevékenységünk az oktatás, nevelés, emellett számos programot valósítunk meg a városban. Pécsen két romák lakta szegregátumban működtetünk közösségi házat. Kezdetben István-aknán dolgoztam, ahol korai fejlesztést valósítottunk meg, jelenleg pedig a Hősök terén a tanoda programért vagyok felelős.
– Miért jelentkezett roma szakkollégiumba?
– Amikor beadtam egyetemi jelentkezésemet automatikus volt, hogy a Wlislocki Henrik Szakkollégiumba is jelentkezem. Nővérem ekkor már tagja volt annak a közösségnek, ezáltal némileg beleláttam a szakkollégium működésébe és programjaiba. Amikor bekerültem az egyetemre, a legfőbb elvárásom a szakkollégiumtól az volt, hogy segítse a tanulmányaimat és biztosítsa azt az anyagi hátteret, amire szükségem van ahhoz, hogy eljussak a diploma megszerzéséig. Visszagondolva úgy látom, ennél sokkal többet adott! Kaptam egy olyan közösséget, melyet szinte családomnak nevezhetek. Az itt szerzett barátokra a mai napig bármikor számíthatok. Mindemellett a szakkollégium segítségével sikerült bekerülnöm a tudományos kutatások világába is. Számos kutatásban vettem részt, konferencián adtam elő és publikálhattam. A szakkollégiumi jelentkezés életem egyik legjobb döntése volt.
– Érte-e Önt a származása miatt diszkrimináció?
– Számos ilyen helyzetbe kerültem.
Van olyan üzlet, amit direkt elkerülök, mert a biztonsági őr követése már frusztráló,
volt alkalom arra is, hogy testvérem és az én táskámat is ok nélkül kipakoltatta egy őr egy ruhaüzlet kijáratánál. De mégis azt tapasztalom, hogy engem nőként kevesebb diszkrimináció ér, mint a roma származású férfiakat. Párom szintén roma származású és ott tartunk, hogy huszonévesen nem tudunk elmenni egy szórakozóhelyre, mert nem engedik be szinte sehova. Elkeserítőnek tartom, főként azt, hogy az őrök és a rendezők nyíltan felvállalják az indokukat, ami az, hogy roma származásúak vagyunk.
– Vajon hogyan lehetne csökkenteni a romák és nem romák közötti, az imént is említett feszültséget?
– Azt gondolom, hogy egyetlen társadalom van, azon belül vannak nemzetiségek, köztük romák is. A pozitív példa még mindig kevés – ennél jóval több az értelmiségi roma ma Magyarországon. Ezt bizonyítja a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat is, melynek jelenleg 11 roma szakkollégium a tagja. Szóval nem olyan fehér olló a tanult roma ember. Számos tanár, ifjúságsegítő, szociális munkás, mérnök, gyógyszerész, ápoló és sorolhatnám, milyen szakmákkal kerültek ki a szakkollégiumból hallgatótársaim.
Fontos lépés lenne, ha a médiában a romákat nem csupán mint roma szólaltatnák meg, hanem egész Magyarországot érintő kérdésekben is, hozzáértő szakemberként.
Ezzel példát tudnánk mutatni a nem romáknak és saját közösségünk fiataljainak is.
– Változott-e Ön szerint az elmúlt időszakban a romákkal szembeni össztársadalmi hozzáállás?
– A rendszerváltás követően erőteljesen megnövekedett az előítélet a magyarországi romákkal szemben. Személyes tapasztalataim alapján is állíthatom, mivel roma származásom miatt jómagam is tapasztalom mindennapi életemben a negatív diszkriminációt. A romák gyakran vannak beállítva bűnbakként, ha a társadalom nehezebb időszakon megy keresztül. A gazdasági válságok a szegényebb roma közösségeket is erősen sújtották, így a folyamatos elszegényedés is jelen van. Gyakran fordul elő, hogy a szegénységet összekapcsolják a romákkal, és ezzel erősítik a már létező előítéleteket.
– A munka világában érik-e előnyök vagy hátrányok hazánkban jelenleg a romákat?
– A Khetanipe Egyesületben munkaerő-piaci koordinátor is dolgozik, így a hétköznapokban szintjén látjuk a romákat érő hátrányokat. Feladata, hogy segítse a hátrányos helyzetűeket képzésbe bevonni és elhelyezni őket az elsődleges munkaerő-piacon. Itt tapasztalom, hogy a munkáltatók részéről számos diszkrimináció van a romákkal kapcsolatban. Sokszor már a vezetéknév hallatán kijelentik, hogy a hirdetett álláslehetőséget betöltötték. A diplomás fiataloknál is megfigyelhető ez a jelenség. Itt
sok fiatal számol be arról, hogy úgy érzik, a munkaerő-piacon kétszer annyit kell teljesíteniük, mint nem roma társainak, hogy ugyanazt az elismerést megkapják, mint a nem romák.
– Ha valaki szeretne kiigazítani a romákkal kapcsolatban benne élő negatív képet, mit tehetne?
– Amennyiben ezeknek a hatásoknak az ellenére is nyitna a romák felé, akkor azt tanácsolom, vegyen fel személyes kapcsolatot egy romákkal foglalkozó civil szervezettel. A személyes kapcsolatfelvétel által valószínűleg pozitív irányba fog változni a véleménye. Sokszor az emberekben azért alakul ki negatív kép, mert a médiából tájékozódnak, nincs lehetőségük közösségi élményre roma emberekkel.
– Mit üzenne azon roma társainak, akik szívesen választanának értelmiségi pályát?
– Azt üzenném, hogy nagyon is érdemes tanulni, mert hosszú távon a befektetett energia megtérül. Mi, romák nem csak fizikai munkára vagyunk alkalmasak, hanem szellemi munkát is tudunk végezni, amelyben kiteljesedhetünk nemcsak anyagilag, de emberileg is. A társadalom megbecsült tagjai lehetünk. Annál nincs boldogabb ember, aki azt csinálja, amit szeret. A tudás minket épít és azt soha senki nem veheti el tőlünk.
– Hogyan lehetne elősegíteni, hogy a romák és nem romák valóban egyazon társadalom tagjainak érezhessék magukat?
– Megszüntetném a szegregált oktatást, hogy a közoktatásban romák és nem romák egyaránt vegyenek részt már óvodás korban. Kulcspont lehet a közös programokon való részvétel roma és nem roma programokon egyaránt. Nyitni kell a romáknak is: az általunk szervezett kulturális programokat nyitottá és vonzóvá kell tenni a nem roma embereknek is. Bár közhelynek számít, de
gyakran többet tudunk egy afrikai törzsről, mint a magyarországi cigányságról,
így fontosnak tartom, hogy az oktatásban is aktívan jelen legyen a romák történelme és kultúrája.
Beszélgetőtárs: Gégény István
* * *
A cikk elkészítését az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta a Nemzeti Tehetség Program részeként, "A tehetséges fiatalok társadalmi felelősségvállalásának erősítése, valamint a tehetséges fiatalok közösségbe, kiemelten alumni közösségbe szerveződésének támogatása" projekt keretében.
