"Azt mondták, nem viszem semmire, mert én cigány vagyok"
Gégény István 2020. augusztus 04.

"Azt mondták, nem viszem semmire, mert én cigány vagyok"

Lázár Leila – nemzetközi kapcsolatok szakértő – sorsfordító története.

ll_nyito.jpg

Hétről-hétre újabb olyan történettel – interjúval, videós cikkel – jelentkezünk a SZEMléleken, amelynek főszereplője képes volt nem csupán saját sorsát az előítéletek, társadalmi berögződések árjával szemben megfordítani, de mások életére is sorsfordító hatást gyakorol. A SORSFORDÍTÓ sorozat eddig megjelent részei ide kattintva érhetők el.

Újabb interjúalanyunk megilletődve emlékszik vissza rá, hogy édesanyja közmunkásként keresett bére segítette a munkaerő világában való elindulását, ma már ő támogatja a rokonait.

Különleges gyermekkora volt, ugyanis 14 éves koráig nem igazán találkozott közvetlenül a roma kultúrával – addig rockzenét hallgatott, nem roma barátai voltak. Ezt követően viszont szinte állandó küzdelmet jelentett számára, hogy megértse és elfogadja, ki is ő a társadalom tagjaként.

– Sokat kellett dolgoznom ahhoz, hogy az identitásomat helyre tegyem. Nem úgy kelek fel minden nap, hogy Úr Isten, én cigány vagyok, hanem hogy ember vagyok, és ez az első. Ugyanúgy libabőrözök a magyar himnuszra, mint a cigány himnuszra – mutat rá Leila.

Bár napi szinten tapasztalja még mostanában is, hogy

nem ülnek le mellé a buszon, de ezt próbálja nem magára venni.

Nemzetközi kapcsolatok szakon szerzett felsőfokú végzettséget, ám szerényen tekint élete eme fontos állomására. – Mit jelent nekem a boldogság? Nem a diploma. Az egy eszköz ahhoz, hogy megteremtsem azokat a feltételeket, amelyek boldoggá tesznek. Megkaptam a legszélsőségesebb jelzőket – nem viszem semmire, mert én cigány vagyok –, de ezek tettek erőssé – mondja.

Édesapja pár éve elhunyt. Ennek ismeretében különösen megrázó az a gondolata, ami az idős, hajléktalan kolduló emberek és az ő gyermekeik kapcsolatának dilemmájára utal.

Minderről bővebben maga Lázár Leila mesél az alábbi videóban.

* * *

A cikk elkészítését az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta a Nemzeti Tehetség Program részeként, "A tehetséges fiatalok társadalmi felelősségvállalásának erősítése, valamint a tehetséges fiatalok közösségbe, kiemelten alumni közösségbe szerveződésének támogatása" projekt keretében.

süti beállítások módosítása