Összezárt a német püspöki kar – a Vatikánnal szemben
SZEMlélek 2020. július 31.

Összezárt a német püspöki kar – a Vatikánnal szemben

A pápai rendelkezés a leggyengébb pontján találta el a németországi katolikus egyházat.

nemetpk.jpg

A német katholisch.de véleménycikkben foglalkozik a július 20-án nyilvánosságra hozott vatikáni dokumentummal, mely a laikusokat a jövőre nézve is kizárná az egyházközségek vezetéséből. A döntést azóta sem tudják megemészteni sem a hívők, sem a klerikusok, akik abban reménykedtek – sőt, több egyházközség már lépéseket is tett annak érdekében –, hogy a súlyos paphiányt világi hívők egyházi hivatalok élére való beengedésével ellensúlyozzák. A fentről jövő egyértelmű elutasítás most gátat szab ezeknek az elképzeléseknek.Azt mondják, az ügynek azonban pozitív gyümölcse is van.

Az elmúlt időszakban kevés olyan alkalom volt, mikor a német püspöki kar szinte egységesen állt volna ki valami mellett.

Most többségbe kerültek a Vatikánt kritizálók: a valóságtól távolinak érzik a Rómából jövő útmutatást, és hiányolják az előzetes egyeztetést a nehéz helyzetben lévő, érintett nemzeti egyházak vezetőivel.

Több főpásztor is jelezte Németországban, hogy a pápai rendelkezést ilyen formában nem tudják elfogadni, és továbbra is ragaszkodnának a plébániai rendszerben szerintük végrehajtandó reformokhoz.

Stephan Ackermann trieri püspök a dokumentumot nem tekinti végállomásnak: arra buzdít minden püspököt, hogy kezdjenek intenzív tárgyalásokba a Vatikánnal.

Persze ehhez az is kell, hogy erre a vatikáni oldal is nyitott legyen: elképzelésük szerint azokban az országokban, ahol Németországhoz hasonlóan a paphiány mértéke már kritikus, a dokumentum rendelkezéseit szükséges lenne hozzáigazítani a helyi igényekhez. Azt is megfogalmazták, hogy jövőben jó lenne előzetesen egyeztetni a helyi egyházakkal, így elkerülhető lenne a mostanihoz hasonló szituáció.

A német egyháztagok mindenesetre remélik, hogy püspökeik bátor kiállása tartósnak és eredményesnek bizonyul majd.

Összeállította: Sáhó Eszter

(Forrás: katholisch.de, nyitókép: pixabay.com)

süti beállítások módosítása