Milyen szent egy gyerek?
SZEMlélek 2020. június 30.

Milyen szent egy gyerek?

Egy nyolc éves kisgyermek szentté avatását kezdeményezték Franciaországban. Június 10-én a francia püspökök elindították Anne-Gabrielle Caron boldoggá avatását.

anne-gabrielle-toulon.jpg

A szentté avatás folyamata azzal kezdődik, hogy a megyés főpásztor, jelen esetben Toulonban kivizsgálja az ügyet: a jelölt életszentségének vagy vértanúságának híre valóban elterjedt-e a hívek körében. Az eljárás egyházmegyei szakaszában a jelölt életútjáról vagy vértanúságáról össze kell gyűjteni minden lényeges írott forrást – ha régi ügyről van szó –, vagy minden fontos szóbeli tanúvallomást és iratot – az új ügyekben. Legalább 30-35 tanú meghallgatására kerül ilyenkor sor a legközvetlenebb ismeretségi körből. Anne-Gabrielle Caron 2010-ben halt meg egy rendkívül ritka rák következtében.

Ez a kislány gyermekek hosszú sorának része, akiket csodáltak szüleik, mert segített nekik, hogy betegségüket és halálukat, ezt a hatalmas próbatételt elviseljék. Igaz, rövid életük történetében mindig ott bujkál valami rossz érzés és a szentimentalizmus.

Talán távol áll egy mai embertől az, ahogyan egy gyerek szenvedését példának állítja az egyház. Mégis, számos ember tapasztalata, hogy sok rákban szenvedő kisgyerek hihetetlen erőt ad környezetének, és valóságos példa.

A kis Anne de Guigné azt mondta: "Ahhoz, hogy jobbá váljak, áldozatot akarok hozni" - mosolygunk ezeken az elavult szavakon. És mégis, Ferenc pápa azt mondja, hogy a kereszt "érlelődés és megszentelés forrása… a szenvedés lehet ima. A szenvedés képes belépni a szeretet rendjébe.” (Gaudete et exultate).  Dominique-Marie Dauzet, katolikus egyháztörténész, domonkos rendi szerzetes szerint ezek a gyermekek drágák, "mert csodálatos dolgokat tesznek és mondnak anélkül, hogy tudnák magukról, hogy csodálatosak". Frissítik a hitünket, sőt fiatalítják! A Boulaur-i ciszteci kolostor szerzetes nővérei szerint a fiatal Claire de Castelbajac-nak köszönhetik azt, hogy közösségük elkezdett növekedni. Ez a fiatal lány hasonlóan rákban halt meg, és különleges lelki ajándékokat élhettem meg vele azok akik ismerték betegsége ideje alatt.

Anne-Gabrielle Caron hétéves volt, amikor egyre jobban panaszkodott arra, hogy fáj a lába. Kiderült, hogy Anne-Gabrielle-nek egy nagyon ritka Ewing-szarkómája van a sípcsontjában. Nyolc hónapig kemoterápiás kezelést kapott. A kezelések ellenére a rák áttételt adott, elterjed az egész testében, megtámadta az összes csontját. Néhány hónappal a halála előtt még mindig bizalommal fordult édesanyjához: "Arra kértem Istent, hogy adja át nekem a kórház gyermekeinek minden szenvedését.”

Életének utolsó hónapjában bocsánatot akart kérni mindazoktól, akiket esetleg megsértett. A honlapon található szavai:  "Gyakran nem tudom, mit mondjak, ezért  mosolygok." Anne-Gabrielle 2009. november Krisztus képét a kereszten tartva felkiáltott: - Túl sok!… Jézus… Túl sokat szenvedett… ”. Imáit olyan erősnek érzékelték, hogy a rokonok is elmondták szándékaikat. Néhányan később tanúsították, hogy meghallgatást találtak kéréseik.

2010. július 23-án este halt meg. A pap temetésén ezt mondta: Anne-Gabrielle az volt, akit látva Istent is látni kellett".

(Forrás: La-croix)

süti beállítások módosítása