A járvány racionalizálja az olimpiát
GundelTakácsGábor 2020. június 11.

A járvány racionalizálja az olimpiát

Lausanne-ban fontos döntésekről tettek bejelentéseket, amelyek járványtól függetlenül is időszerűek lettek volna, ám a kialakult helyzet okán felgyorsultak az események.

jarvanyolimpia.jpg

A NOB és a Tokió 2020 Szervező Bizottság közös döntése alapján leegyszerűsítik a jövő nyárra eltolt olimpiai játékokat. A döntés oka részben a járvánnyal kapcsolatos biztonság szem előtt tartása, részben a halasztás miatt megnőtt, amúgy is gigantikus szervezési költségek jelentős csökkentése. Mindezt a NOB elnöke, Thomas Bach június 10-én jelentette be egy videó konferencia keretében, közvetlenül a NOB Végrehajtó Bizottság erről határozó ülése után. Az ülésen a NOB és a szervező bizottság által létrehozott munkacsoport jelentését tárgyalták meg. Ebben elemzést készült a kialakult helyzetről, összefoglalták az olimpia megrendezéséhez szükséges alapelveket és részletes tervet készítettek a halasztott olimpia megrendezéséhez szükséges feladatokhoz. Ezek alapján a Végrehajtó Bizottság egyetértésével megkezdődhet a konkrét munka.

A Szervező Bizottság igazgatója, Muto Toshiro kijelentette: – Nem fogjuk a játékokat nagy pompával megrendezni.

A bizottság elnöke, Mori Yoshiro hozzátette: – Az olimpizmus mindig is bátorítást és reményt jelentett az emberiségnek, de a jelenlegi helyzetben a fény és a pompa, amihez hozzászoktunk, nem a leghelyénvalóbb.
Christophe Dubi, az olimpiai játékok ügyvezető igazgatója további részleteket közölt az egyszerűsítés szempontjából vizsgált területekről, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy ez a sporteseményeket nem érinti.

Megvizsgáljuk a szolgáltatásokat. Melyek azok, amelyek feltétlenül szükségesek, melyek azok, ahol egyszerűbb megoldások is elégségesek. Parkolók tömege helyett például a közösségi közlekedést fogjuk favorizálni. Lényegesen egyszerűbb lesz az ellenőrzés, sokkal kisebb terület biztonsági felügyeletét kell megoldani.
Megvizsgáljuk általában a mennyiségeket. Tényleg szükség van ennyi árura és járulékos szolgáltatásra? Korábban nem egyszer bebizonyosodott, hogy ezeket túltervezték és a vártnál lényegesen alacsonyabb volt a fogyasztás.
Meg kell vizsgálni a különböző aktivitásokat is. Azokat, amelyek a sport mellett igyekeztek javítani a látogatói élményt, de amelyek nem feltétlenül szükségesek egy olimpia megrendezéséhez, csupán arról szóltak, hogy a néző úgy menjen haza, hogy ez volt élete legnagyobb élménye.
Át kell gondolni, hogy szükség van-e minden tesztversenyre a játékok előtt. Ezek járványügyi szempontból is kritikusak, és költségvetési szempontból is nagy kiadással és szerény bevétellel járnak.
• A versenyhelyszínekkel kapcsolatosan is át kell gondolni, hogy mindenre szükség van-e, ami nem közvetlenül a sportesemények lebonyolításához szükséges.

A munka elkezdődött, időre van szükség, de az eredmény pozitív lesz.

Thomas Bach még hozzátette:

– Nem lesz olyan kő, amit nem emelünk fel és nem nézünk be alá. Elsősorban a szolgáltatásokkal és a kiegészítő eseményekkel kapcsolatban jelentős lépéseket fogunk tenni.

A döntés természetesen üdvözlendő. Az olimpiai játékok amúgy is túl gigantikusra nőttek. Mindezt mutatja a korábban elindított, bár korántsem végig vitt Agenda 2020 terv, amelyből végül az valósult meg, hogy a 2024-es párizsi olimpiát már eleve kisebb költségvetéssel, kevesebb résztvevővel és eseménnyel tervezik megrendezni. A vírus és a világjárvány azonban már most rákényszerített minket arra, hogy az olimpia visszakanyarodjon a gyökerei felé, lehántsuk róla mindazt, ami fölösleges kivagyiság, és újra elsősorban a sport kapjon figyelmet.

(Illusztráció: travelbeginsat40.com)

süti beállítások módosítása