A szép, a szexi nem feltétlen jelent jót is.
Már az óvodában ámulva néztem a lányokat, annyira feltűnt, hogy milyen szépek. Kamaszkoromra meg szinte már mindenki jó nő volt, legalábbis akit jobban megnézhettem. Fogalmam sem volt, hogy ez egy megborult hormonháztartás eredménye.
Elég vegyes fogalmam volt arról, hogy egyáltalán milyennek is kell lennie egy nőnek. A legtöbb, amit hallottam, az nem volt más – már bocsánat - mint szexuális segédeszköz. Haveroktól, nagyfiúktól, apáktól hallhattam rengeteg mérgező mantrát, melyeket saját sebzettségük és lelki sérüléseik miatt adogattak már ki tudja, hányadik generáció óta oda-vissza egymásnak. Nem is beszélve a házasságokról, amik eleve rosszak s a férfinak látszók szerint ez a nők miatt van.
Vígjátékok, színdarabok százai szóltak arról, milyen fortélyos módon csalja egyik fél a másikat és mintha teljesen természetes lenne az, hogy a házasság, a férfi és nő kapcsolata valami olyasmi, amiben folyton hazudni kell, mert csak úgy működik. Őszinteség kizárva.
A nőről, mint értékről, az anyákon kívül nem beszélt senki. Még csak szó sem volt róla, úgy kellett összeraknom a példák és elhangzottak alapján, hogy milyen lehet majd, akit feleségül vennék. Azt is itt belül, mert arról sem lehetett beszélni. Mert feleségre, családra kezdettől fogva nagyon vágytam, talán mert a miénk hamar széthullott, elültetve bennem a vágyat, hogy valahogyan összerakjam. Vagy valami hasonlót. Az ember szívében születésétől rögzítve van a Szent Család képe, egy apró, meghitt kis közösségé, amit hurcol mindenhova és folyton keresi a hozzá legközelebb állót. Akivel otthont, házat, hazát építhet.
Őszintén hittem a holtodiglanban, csak nem voltam sosem herceg, amiről meg nem vettem tudomást. Nem rendelkeztem lovagi erényekkel és fogalmam sem volt, hogyan kell azokat kiművelni és miért van rá szükség és miért lesz ez jó nekem. Vagy bárkinek. Meggyőződésem, hogy az egyetlen megoldás, hogy meggyógyítsuk a jövő nemzedékét az, ha a Szeretet, mint tantárgy bekerül az oktatásba az óvodától az egyetemig. Mert ugyan minden oktatnak, csak azt nem, hogyan érjünk egymáshoz, a körülöttünk lévő világhoz. Ezek nélkül a sziklaszilárd alapok nélkül egyszerűen nem lehet jó világot építeni, mert „ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradnak az építők.”
A szeretet nem oktatható a teológia vagy pszichológia nyelvén, az túl messze van. Gyakorlati közelségre van szükség. A „ne érj hozzám” világkorszakában ezen is lehet gondolkodni, hogyan érjünk majd egymáshoz. Férfi a nőhöz, nő a férfihoz. Ember az emberhez.
Az első jó nő, aki megfogott szívvel és szemmel is, Diána hercegnő volt. Ő volt az, akit szépnek és vonzónak is láttam és annyit tudtam róla még, hogy sokat jótékonykodik. Azóta is kevés hírességet láthatunk valódi missziókban, amik tovább tartanának egy-egy facebook posztnál. És jó kapcsolatot ápolt egy másik még jobb nővel, akiről akkor nem gondolkodtam jó nőként és aki nem más, mint Teréz anya. A jó nő ugyanis ma nem azt jelenti, hogy jó-e a szívében-lelkében, jó-e a kisugárzása, leginkább az a fontos, attól jó, hogy szexuálisan mennyire vonzó. Jó nő, mondjuk sok műanyaggal erősen dúsított hölgyre, akik folyton kacsacsőrű emlőst hordanak az arcukon és valamiért ez trend lett.
Egyelőre a nő mint használati tárgy a trend, és hiába a szüfrázsett, a feministák meg mindenisták heves küzdelmei, mégiscsak az van, hogy a legelterjedtebb női besorolás a forma, kerekded bármi, valami alig göncben.
Kétségtelen, hogy a férfi agyára erősen ingerlő hatással az van, ha fedetlenül lát meg bármit, ami egy nőhöz köthető.
Ez ellen csak komoly önfegyelemmel lehet harcolni, azt sem muszáj. Egyszerűen jó nézni a szépet, ez vitathatatlan, ahogyan az is, hogy nem mi vagyunk a szebbik nem. Az is érdekes (és szomorú), hogy míg a nők ezerrel hódítják el a férfiak évszázadok óta bebetonozott helyeit a társadalmi ranglétrán, addig fiúk milliónyi lassan többet sminkelnek és tollászkodnak, mint a lányok.
Biztosan fel lehet úgy is öltözni télen és nyáron úgy, hogy a hámszöveteink nagyobb része van takarás alatt. Nem szeretnék nagyon belemenni abba, hogy kinek mi a jó nő, az változó – hála Istennek. Nem volna szerencsés, hogy ha azonos lenne a férfiak ízlése. A többség által azért mégiscsak elfogadott és jutalmazott tulajdonságok azonban valószínű örök időkre meg fogják határozni mindkét nem szépségideálját. Mint az önmagára való igényesség, vagy a másik nem tisztelete. Ami mindennél fontosabb kellene, hogy legyen a megdőlt egyensúly helyreállítása miatt. Amibe nem férhetne bele a mert ők ilyenek, mert ők olyanok egy félmondat erejéig sem.
Mikor valakibe kicsit belefeledkezünk, mert külső jegyei alapján elnyerte a tetszésünket, máris mindenféle vélt vagy valós tulajdonságokat címkézünk rá, ami igazolja azt, hogy gyönyörködhessünk benne. Tapasztalatom szerint, minél közelebbről megismerünk valakit, annál inkább válik vonzóbbá (nem feltétlen szexuálisan) és szerethetőbbé – feltéve, hogy mindketten nyitottak vagyunk a másikra, legyen szó bármiféle kapcsolati minőségről és ha nincsen alapvető elutasítás a hozzáállásunkban. Ha van, akkor a minél közelebbről gyakorlatilag nem valósul meg.
Még a családtagokról is kiderülhet, hogy sokkal jobb fejek, ha egyszer őszintén megnyílnak egymás felé.
Mennyivel inkább derülhet ki a másik nemről, hogy jó, vagy jobb, ha igazán figyelünk rá. Ahhoz, hogy egy nő jól nézzen ki magából, az kell, hogy valaki huzamosabb ideig jónak lássa, vagy jónak láttassa önmagát önmagával.
Ez a valaki szerencsés esetben elsőként egy édes szüleje, aki mögött mindig ott van a Jóisten. Mert jót csak a Jóval láthat az ember. Ő mutatja meg, hogyan lássuk jól a világot s benne az élőlények sokaságát és természetesen örökké:
A Nőket.
