Az élet titok, fejtsd meg!
SZEMlélek 2020. április 14.

Az élet titok, fejtsd meg!

Az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet kápolnájának felirata Kalkuttai Szent Teréztől származik. Különösen erős üzenet most, amikor Cserháti Péter igazgatót menesztették állásából.

img1_12.jpg

Az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet igazgatójának a felmentését Nagypénteken javasolta a miniszter. Húsvétkor lépett életbe. Húsvéthétfőn körülbelül száz orvos, terapeuta és nővér jelent meg az intézetben, hogy kifejezze a leváltott vezető melletti szimpátiáját.

Ezen a tegnap délben rögtönzött dolgozói "közgyűlésen" elcsukló hanggal mondta el Cserháti Péter, hogy megélte Nagypénteket, de még soha így nem élte meg ennyire a feltámadást. Érdemes élni! -  Fontos ez a gyógyító közösség! - Így bíztatott mindenkit a volt igazgató.

A kovid ellátás súlyos terhe mellett továbbra is változatlanul nehéz a helyzet az egészségügyben, hiszen naponta több tucat ember hal meg hazánkban stroke miatt. 2018-ban naponta átlag 177 ember halt meg valamilyen szív és érrendszeri betegségben. Most több jól működő team befejezte munkáját ebben a formában. Ugyanakkor tudjuk, hogy a kiskunhalasi járvány kórházban jelenleg nem kezelnek beteget.

Az alábbi beszélgetés 2018. május 30-án hangzott el a Kossuth Rádióban Cserháti Péterrel. A riporter Fekete Ágnes volt:

Cserháti Péter: Kalkuttai Szent Terézről kapta a nevét ez a kápolna, akit Albert Schweitzerrel szoktak együtt emlegetni. Nagyon illik az ő személyisége az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben folyó munkához. Ez egy speciális intézet, hozzánk kerülnek az ország egész területéről a súlyos agysérültek, agyhalottak és súlyos gerincvelősérültek, nyaktól lefelé harántbénultak, dupla amputáltak, többszörös súlyos sérültek. Ezek az emberek túlesve az akkut szakaszon, amikor gyakorlatilag becsövezve egy intenzív osztályon fekszenek, igazából itt szembesülnek a drámával. A rehabilitáció abban is különbözik az aktív ellátástól, hogy ez a beteg nélkül nem működik. Operálni lehet az altatott beteget, és csak passzívan tud benne részt venni. De a rehabilitáció elképzelhetetlen a beteg részvétele nélkül. Szükség van az aktív részvételre abban, hogy valaki újra tudjon beszélni, gondolkodni vagy járni. Hihetetlenül nagy drámai helyzetben vannak ezek a sokszor fiatal, középkorú, munkaképes, de akár idős emberek is, a családjukkal együtt, mégis maximális aktivitást követelünk, várunk tőlük.

– Nagyon tetszik a Szent Teréz kép alatt olvasható szép jelmondat: "Az élet titok. Fejtsd meg!"
– Ez egy kulcsmondat. Mindig elfelejtkezünk arról, hogy egészen elképesztő helyzetben vagyunk az univerzumban azzal, hogy gondolkodó agyunk van. Vitathatatlanul valami magasabb erő működik közre abban, hogy mi itt vagyunk. Mert lehetnénk vegetatív állapotban lévő élőlények és boldog tudatlanságban élnénk az életünket. De nem így van! Ez már önmagában is egy nagy titok. A szertartáson János evangéliumából a Siloám tavánál történt gyógyítást hoztam föl példának. Itt az OORI-ban bizony föltolul a kérdés, hogy miért? Miért vágta le a vonat mind a két lábamat? Miért történt velem huszonévesen ez a gázolás? Miért vagyok én harántbénult? A kezemet sem tudom mozgatni nyaktól lefelé. Jézusnak is fölteszik a tanítványok a kérdést, hogy ez a vak ember, aki itt könyörög, a saját, vagy a szülei bűnei miatt vált vakká? És Jézus magyarázza nekik, hogy nem ő vétkezett és nem a szülei, hanem azért van ez, hogy világossá legyenek rajta az Úristen cselekedetei. Addig kell ezt tennünk, amíg tehetjük, amíg nappal van. Erről szól, ami itt történik az OORI-ban. A rehabilitáció nem azzal foglalkozik, hogy miért történt a baleset, és miért volt dupla amputáció, hanem azzal foglalkozik, hogy van egy funkcionális hiány, amely ráadásul nemcsak biológiai, hanem társadalmi is, és ezt a hiányt kell fölépíteni. Mi nem az oki diagnózissal foglalkozunk, hanem egy funkcionális állapottal. Nem a miért kérdését kell megokolni, hanem ki kell tudni jönni belőle. Ez a dolgunk emberként.

terezoori-e1528381931433.jpg

– Akkor a "miért", amely az emberben ösztönösen előjön, egy kicsit zsákutca?
– Az OORI-ban napi szinten találkozunk ezzel a problémával. Valaki látva a betegtársakat fölteszi a kérdést: Én is így fogok járni, mint az idejáró régi sérültek? Kerekes székes módon fogok élni még hatvan évig, ha ez így megy tovább? Ezek a drámák iszonyúak. Nem nagyon tudjuk megmagyarázni a "miért?" kérdést. A mi feladatunk, hogy a jézusi fenti mondat szerint a továbblépést segítsük. Hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta, az Úristen cselekedetei, amelyek egyébként csodák. Itt hónapokon át folyik a küzdelem, amelybe a rehabilitátor saját magát teszi bele. Mi nem bújunk gépek mögé, nem a műtőasztal altatott magányában dolgozunk, hanem napi szinten kell a gyógytornásznak a beteget egy vagy két órán keresztül dolgoztatni, abszolút testi kontaktusban. Napi szinten kell a logopédusnak, szakpszichológusnak negyven centi távolságból saját magát beleadva, mint terápiás eszközt megpróbálni a beteget átsegíteni. Tehát elképesztő terhelés van a kollegákon, újra és újra ezekkel az életdrámákkal találkozva saját magukat is fenntartva, erősítve kell, hogy tudjanak szolgálni. Bizony keménynek kell lenni. A fejlődés sem ugrásszerű, naponta egy picivel lehet előrébb menni. De igazán én látom mindig döbbenten a különbséget, amikor háromhavonta vizitelek, hogy például az a súlyos agysérült fiatal nő, akit a zebrán gázolt el az autó, - és a kisgyerekét kiejtette a kezéből, aki megúszta - viszont ő súlyos agysérült lett és heteken át feküdt a kóma-centrumban vegetatív állapotban. Nem sok esélyt adtunk arra, hogy ebből ki tud jönni. Három hónappal később a saját szobám előtt találkoztam vele, amint a férjével sétált. Ezek elképesztő élmények. Alapvetően erre vagyunk igazából meghívva, egy másik embernek segíteni újrakezdeni, újat kezdeni. Ez egy csodálatos dolog!

– "Az élet titok. Fejtsd meg!" Annyira szép, hogy nem mondja meg a választ, hanem felteszi a kérdést, és m indig mindenkinek magának kell megadni a választ.
– Így van! Az előbbi Igében számomra és még sokaknak Jézus a főszereplő, de azt gondolom, ha úgy fogalmazunk, hogy ez a minket körülvevő második, vagy harmadik, negyedik dimenzió jóindulatú, amit ugyan sokszor nem látunk, de amint belekapcsolódunk, akkor megtapasztaljuk, hogy ez így van, ezt nem lehet véka alá rejteni. A magyar kórházak átlagához képest nagyon szép ez az infrastruktúra, és nagyon szép ez a kápolna, ahol most ülünk, azonban a kollegáink is a piacon vásárolnak a fizetésből. A magyar egészségügyben napi szinten kell hadakozni az anyagiakkal. Egyre inkább hiányzik a műszaki, gazdasági személyzet, mert őket sem tudjuk megfizetni abból a bevételből, amit kapunk. És minél jobb egy infrastruktúra, annál drágább fönntartani azt. A kórházigazgatás mellett még az Egészséges Budapest Program vezetője is vagyok. Egy súlyos állapotban lévő embernek üzenet az, hogy a társadalom mit tesz köré, amikor a legnehezebb helyzetben van, és ha egy szép épületben itt a természet kellős közepén tölt el tíz hónapot, akkor az a fejet általában fölfelé emeli. Fölfelé kell nézni, mert szép az ég, meg a növények itt körben, és maga az épület is. Ebből lehet erőt meríteni, ha a magyar embertársak betegek és kollegák napi szinten, együtt, összefogva tudják magukat áttenni az élet legsúlyosabb kérdésein, akkor nekem is szabad és lehet ebből erőt meríteni, és pont ezért kell továbbdolgozni és kibírni újabb és újabb hónapokat itt a nagyon túlterhelt folyamatban, mert van értelme. Erőt ad az, hogy mások is tudtak újra és újra újat kezdeni. Mi is sokszor szenvedünk vereséget, sokszor van problémánk, kudarcunk, de az itt élő betegektől megtapasztalt erőt tudom én magam is magamba plántálni, és utána azt továbbadni másoknak. Furcsamódon a betegek minket gyógyítanak itt az Intézetben.

– Oda-visszaható folyamat. Csakis így lehet!
– Jó esetben igen. Szerződésünk van az egyik nagy autógyártó céggel, és segítünk nekik a szalag melletti munkát ergonómiai szempontból jobbá tenni, hogy megelőzzük, az ott dolgozó emberek sérülését.

-Milyen szerepe lehet a munkájukban az egyháznak? Itt vagyunk a kápolnában egy olyan szép térben, amely tényleg imádságra hív.
-Az istentiszteleti alkalmak előtt önkéntesek járják körbe az osztályokat. Két dolgot szoktak fölmérni a kollégák. Leginkább a katolikusok teszik ezt, mert ők vannak többen, de mind a három felekezet rendszeresen megjelenik itt. Az egyik, hogy ki az, aki szeretne részt venni a misén, vagy az istentiszteleten, mert meg kell szervezni a szállítását. A másik igény az, hogy, ha valaki olyan súlyos fekvőbeteg, hogy nem tud elmenni, de szívesen venné a lelkész látogatását, akkor a lelkész menjen el hozzá. Két hete bíboros úr maga is elment betegekhez. Többen kérték, hogy látogassa őket meg és nagyon szép gesztus volt, hogy ezt megtette. Jó, ha valaki azt a fajta létbátorságot, pozitívumot tudja neki felmutatni, amelyet jó esetben, addig is megtapasztalt. A helyzetéből adódóan azonban gyakran meginog a beteg hite. Éppen ezért nagyon fontos ez a szolgálat. Most ennek ez az új kápolna új keretet is ad. Eddig nem volt felszentelt tér, bár volt egy kápolna nevű nagytermünk, nagy előadónk, ahol az egyre gyakoribb oktatási programok miatt rendszeresen ütközések voltak. Ezerszer jobb, hogy saját, intim tere van az imádságnak az Intézeten belül. Amint láttuk most tízpercen belül ketten is benéztek a dolgozók közül, tehát láthatóan érdekli őket a dolog. Mert a dolgozókról is beszéljünk, nemcsak a betegek, hanem bizony az itt dolgozók is naponta olyan válságokkal néznek szembe és olyan problémákat kell magukba feldolgozni, amelyhez biztos, hogy nekik is jól jön az, ha le tudnak ülni egy ilyen csendes térben. Nem beszélve a hozzátartozókról.

– Most azt a bejelentést hallottuk, hogy a kórházlelkészség államilag finanszírozott lesz, tehát társadalmi szempontból egy kicsit előbbre lép a kórházlelkészség. Mit tudhatunk erről?
– Balog Zoltán miniszter volt itt az OORI-ban két héttel ezelőtt és azt a bejelentést tette, hogy az Állam és a Református Egyház nemrég aláírt megállapodásában szerepelt ez a lehetőség, hogy a jövőben a kórházlelkészi szolgálat állami támogatásban részesül. Úgy tudom, ennek a mostani költségvetésben lesz megalapozva a fedezete. A feleségem evangélikus lelkész. Budapesten legalább negyven kórház működik tizenöt ezer aktív ággyal, így megszervezni sem könnyű ezt a szolgálatot. Lelkészekkel többször beszélgettünk arról, hogy valamilyen területi alapon kellene beosztani. Ennek a rendszere eddig olyan esetleges volt. Erre nagyon alaposan föl kell készülnie a történelmi egyházaknak és mindenki másnak, aki egyházként részt akar venni ebben.

A Húsvét hétfői gyűlés videója:

(Forrás:Tebennedbiztunk.hu)

süti beállítások módosítása