Hiányzik a keresztény ifjúság hangja a közéletből
SZEMlélek 2020. április 03.

Hiányzik a keresztény ifjúság hangja a közéletből

Második tanévét kezdi szeptembertől az Aquinói Szent Tamás Közéleti Akadémia.

szenttamas.jpg

Kérlelhetetlen igényesség – ez lehetne a mottója a 2019-ben elindult Aquinói Szent Tamás Közéleti Akadémiának, mely holisztikus szemléletmódra, a „valóság keresztény olvasatára” oktatja az erre nyitott és elköteleződni képes jelentkezőket.

A képzést Osztie Zoltán plébános atya álmodta meg, aki több mint húsz évig volt a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) vezetője. Úgy látja,

a keresztény értelmiség ma „hiánycikk” a társadalmi élet különböző területein.

– Kevesen vannak és visszahúzódók – fogalmazott Zoltán atya.

És hogy mit jelent keresztény értelmiséginek lenni? – Olyanok ők, akik a maguk életét értékelik Krisztuséban és nem fordítva, vagyis készek továbblépni saját, szűkös érdekeiken, egyéni világukon, s számukra Krisztus az abszolút igazodási pont – vallja a KÉSZ korábbi elnöke.

A most meghirdetett kurzus egy klasszikus szakkollégium mintáját követi azzal a különbséggel, hogy a képzés idejére az egyéb egyetemi tanulmányokat vagy munkát meg kell szakítani. Sokan azt gondolnák, hogy ez nagy áldozat, de ez a kis „szünet” hosszú távon nagymértékben növeli tudásuk versenyképességét.

A képzés alatt nem hagyományos tudásátadás zajlik, hanem a világhoz való keresztény hozzáállást és az ehhez szükséges ismeretanyagot sajátítják el a hallgatók, mely később bármely, általuk választott szakmában kamatoztatható. A hallgatók a tíz hónap során egymásra épülő modulrendszerben végzik tanulmányaikat, amely a hagyományos frontális oktatással ellentétben a gyakorlatra, különösen a Kárpát-medencében élő magyarság helyzetének megismerésére helyezi a hangsúlyt.

A képzés célja az, hogy olyan tanárok, orvosok, jogászok, mérnökök vagy bármilyen más szakma képviselői kerüljenek ki az akadémiáról, akik valódi hittel, a személyes életüket illetően tökéletessége törekvéssel, hazaszeretettel és a közjó iránti fogékonysággal rendelkeznek.

Az akadémia a program végrehajtására a Magyar Kormány által a Bethlen Gábor Alapnál meghirdetett pályázaton támogatást nyert, így a felvett hallgatók a képzés alatt ösztöndíjat kapnak, és költségeiket is fedezni tudják.

A képzésre 21-30 év közötti fiatalok pályázhatnak, a részletekről ide kattintva érhető el bővebb tájékoztatás. A 2020/21-es tanévre 2020. április 15-ig várják a szervezők jelentkezést.

(Támogatott tartalom, illusztráció: legit.ng)

süti beállítások módosítása