Szerzetesnő a parlamentben – a boldogság képviseletében
SZEMlélek 2020. március 25.

Szerzetesnő a parlamentben – a boldogság képviseletében

Az első nő, akit képviselővé választottak, az árva közügyek anyjává kívánt válni.

aa3_25.jpg
100 évvel ezelőtt éppen ezen a napon, március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén választották parlamenti képviselővé Magyarországon az első nőt, Slachta Margitot, a Szociális Testvérek Társaságának alapítóját.
Ahogy első parlamenti felszólalásából kiderül, Slachta Margit nem keresett magának politikai pályát a politika kedvéért. A mandátum segítségével „a társadalom kínosan égető sebeit” akarta enyhíteni, megindítani a népgondozói munkát a kerületében, sőt országos méretekben is. „Politikai” programja az egyén és sok ezer család boldogabb életének segítése, „a boldogságnak a képviselete” a Parlamentben.

Az árva közügyek anyjává kívánt válni. Meggyőződése volt, hogy az életadás és új rügyfakadás – a családban és az államéletben is – a nő szívéből fakad
Egy gyenge nő, aki a hite és a rábízottak miatt képes volt szembeszállni kora mindkét pusztító ideológiájával, és több ezer üldözött életét megmenteni.
Fogadalmas szerzetesként sem „hagyta el a világot”, hanem igyekezett azt keresztény kultúrával áthatni. Harcolt az igazságért, kutatta a bajok okát és törekedett azok megelőzésére. Korszerű szociális képzőt állított fel, mozgalmakat szervezett. Tevékeny és mélyen imádságos ember volt. Szóval, tettel, tollal, védte és Isten irgalmába ajánlotta az életet.
Egy nő – 160 férfi között.
(Forrás: facebook/M.E., fotó: )
süti beállítások módosítása