De méginkább arról, hogy a világjárvány hogyan válik Isten és a szomszédok szolgálatává.

Találni csak egy olyan szentet, aki pestis és más járványok idején segített az áldozatoknak nem igazán könnyű -

hiszen megszámlálhatatlanul sokan voltak!

A 3. századi ciprusi pestis idején (amely arról vált híressé, hogy naponta 5000 áldozatot követelt Rómában) beszámolókat hallani arról, hogy a keresztények bármi áron ápolták a szenvedőket. Alexandriában (ahol a lakosság kétharmada veszett oda a pestis következtében) Szent Dionüsziosz, magyarosan Szent Dénes így írt a keresztényekről: „A veszélyek ellenére ápolták a betegeket, minden igényt kielégítve és szolgálva Krisztust, majd boldogan hagyták itt ezt az életet; az ápolás közben elkapva a kórt, magukra véve mások betegségét vidáman fogadták a fájdalmat.”

Alexandriában annyi keresztény halt meg a betegek ápolása közben, hogy február 28-át a névtelen hősök napjának nevezték ki és ezen embereket mártírokként tisztelik.

A koronavírus az egész világon terjed jelenleg, sokakat megbetegítve és megrémítve. Milyen jó is lenne kérni közbenjárást azoktól, akik a pestisek és járványok alatt küzdöttek és segítettek az embereken, majd dicső győzelmet arattak.

Noyon-i Szent Godeberta (700 körül) kevésbé közvetlen módon segített a betegeken, mint sokan mások. Szent Godeberta nagy hatással volt az apátság közelében lakókra, arra ösztönözte őket, hogy imádkozzanak a pestis végéért. Három napot töltöttek böjtölve, zsákvászonban és hamuban, majd a pestis hirtelen véget ért.

Szent Rókus (1295-1327) 20 éves korában zarándoklatra indult Rómába, az egész napot könyörgéssel töltve. Amikor Olaszországba érkezett, a pestis által pusztított országgal találta szembe magát. Szent Rókus elkezdte gondozni a szembe jövő betegeket gyógyítani (gyakran csodálatos gyógyulásokat előidézve), egészen addig, amíg ő maga el nem kapta a betegséget. Rókus mikor érezte, hogy élete a vége felé közeledik, elvonult az erdőbe, várni a halált, de egy helyi kutya élelmet vitt neki és addig nyalogatta a sebeit, amíg meg nem gyógyult.

Borromeo Szent Károly (1538-1584) bíboros volt, amikor éhínség és pestis súlytotta Milánót. Noha a legtöbb nemes elmenekült a városból, Borromeo bíboros megszervezett egy vallási csoportot, hogy táplálják és ápolják az éhezőket és betegeket. Naponta több mint 60.000 embert láttak el, a költségek nagy részét a bíboros állta, aki emiatt adósságba is került. Személyesen látogatta meg a pestisben szenvedő betegeket, fürdette sebeiket, majd megírta végakaratát, várva a halált. A jó bíborost viszont még hat éven át elkerülte a vég, majd a pestist később „Szent Károly pestisének” nevezték.

Szent Morse Henrik (1595-1645) angol protestánsként látta meg a napvilágot, de később jezsuita pap lett és visszatért Angliába titokban szolgálva. (Angliából kiutasították, de visszatért.) Munkájának nagy része a pestis áldozatainak szolgálatából állt. 1635-1636-ig Morse háromszor került kapcsolatba a pestissel, de minden alkalommal felépült. Amikor később elfogták, figyelembe véve a pestis áldozatai kapcsán végzett munkáját, elengedték. Amikor következő alkalommal elfogták, már nem vették ezt figyelembe, Morse mártírhalált halt.

Szent Virginia Centurione Bracelli (1587-1651) gazdag özvegyként élt, amikor Genovában kitört a pestis. Számos betegnek adott otthont a házában; amikor elfogyott a hely, kibérelt egy üres kolostort, majd további házakat építtetett. Annak ellenére, hogy a pestis véget ért, Virginia kórháza továbbra is több száz embernek segített, az általa alapított vallási rend pedig a mai napig fennmaradt.

Boldog Peter Donders (1809-1887) holland pap volt, aki Suriname-ben szolgált 45 évig. Harcolt a rabszolgák jogaiért, evangelizálta a bennszülötteket, a járványok ideje alatt pedig ápolta a betegeket. Az utolsó 30 évében egy leprás kolóniában szolgált, a hatóságokkal együtt segítettek a betegeken.

Szent Jose Brochero (1840-1914) argentin pap volt. Közvetlenül felavatása után Jose atya a kolerajárvány idején ápolta a betegeket, ezalatt ő mindvégig érintetlen maradt. Plébánia templomjai fejlesztésére 125 mérföld utat építtetett, ezeket összekapcsolta a posta-és távíróval, illetve a vasútvonalakkal. Később leprával fertőződött, megvakult majd visszavonult az aktív szolgálatból és a továbbiakban a régió infrastruktúrájával foglalkozott. Több mint 40 évet töltött papként, ápolóként, ácsként és építőmunkásként.

Szent Marianne Cope (1838-1918) a hawaii király hívására nővéreivel Hawaiira utazott ésmindannyian Molokai Szent Damien mellett szolgáltak a leprásokat ápolva. Noha sokan tartottak attól, hogy a betegséggel rendkívül gyorsan megfertőződnek majd, Marianne biztosította nővéreit, hogy nem esik majd bajuk. Szigorú higiéniai előírások és Isten kegyelméből a nővérek közel egy századig dolgoztak a molokai leprásokkal anélkül, hogy bármelyikük megfertőződött volna.

Forrás: aleteia.org