A SZEMlélek értékmagazin munkatársa szerint még az 1980-as években is igen komoly szakmaiság jellemezte a televíziót, ma viszont nincsenek értékelhető kulturális adások.

Az egyik legismertebb, méltán népszerű hazai médiaszemélyiséggel a Magyar Hang készített interjút, amely a március 6-án megjelent lapszám címlapsztorijaként olvasható. A szerkesztőség hozzájárulásával az alábbiakban néhány részletet közlünk a beszélgetésből.

Az MTVA tevékenységéről:

Ami jelenleg ott zajlik, az egy szóval összefoglalva: alibi. 1983-ban kezdtem a televíziózást, akkor is az állam delegálta a köztelevízió elnökét. Amíg az állam tartja el, addig valószínűleg mindig így lesz, ezt elfogadom. Azonban még az 1980-as években is

igen komoly szakmaiság jellemezte a televíziót, ahhoz pedig, hogy oda kerüljön valaki, teljesíteni kellett, nem keveset. Ráadásul mindenki nézte is, ma az emberek már nem is tudnak műsorokat mondani a köztévéből.

Valójában nem is az egyes műsorokról van szó, mert a műsorkészítő olyan adást csinál, amilyet elvárnak tőle. Nincsenek értékelhető kulturális adások, talán még filmeket lehet nézni, mert azokat nem akasztja meg reklám, illetve sportot, mert ezzel kapcsolatban jelentős közvetítési jogokkal rendelkeznek.

A Karácsony Gergellyel az M1 csatorna által készített interjúról:

Szégyelltem magam, pedig csak azt az összeállítást láttam, ahol a kérdések szerepeltek. Tehát hozzátartozik az igazsághoz, hogy nem ismerem a beszélgetés hátterét, nem tudom, hogy amivel szembesítették a főpolgármestert, az mennyire igaz. Szakmailag egyébként az a bajom a hasonló beszélgetésekkel, hogy a kérdező nem kérdez, hanem ügyészként viselkedik. Ez pedig nem pártatlan televíziózás, hanem valami egészen más. Pedig a köztévének a köz tévéjének kellene lennie, és nem egy politikai irányzaténak.

A pártpolitikai függetlenségről:

Szerettem a Maradj talpon!-t, de amikor politikai alapon beleszóltak, nem volt maradásom. A kereskedelmi televíziózás pedig olyan világ, amiben szabadúszónak kell lennem, hogy mondhassak nemet olyan felkérésekre, amiket nem érzek magaménak. De tisztában vagyok vele, hogy sokat köszönhetek neki. Igazából azonban sosem szerettem, hogy a műsoromat nem az alapján ítélték meg, jó-e szakmailag vagy sem. A Tv2-nél mindig az volt a szempont, hányan nézték, és hogy több embert ültettünk-e le, mint az RTL Klub, ez fordítva is igaz. A kereskedelmi tévék számos olyan eszközt használnak, amelyet a nézettség növelésének érdekében vesznek elő. Ezek nem minden esetben tükrözik az ízlésemet.

Más a logikám, mint a politikusoké. Ha például adott egy helyzet, amire van egy logikus megoldás, azt bármikor felülbírálhatja egy felsőbb politikai érdek, ez nem nekem való. Ahhoz sem értek, hogy körmönfontan fogalmazzak, lehet, hogy túl őszinte, vagy inkább naiv vagyok ehhez az egész világhoz.

Mindig is olyan műsorokat készítettem, amikben nem volt politika. Ma pedig olyan országban élünk, ahol befolyásolja a néző megítélését, hogy én vele azonos politikai platformon vagyok-e, vagy sem. Pontosan ezért nem mondja el egy sportkommentátor sem, hogy az Újpestnek vagy a Ferencvárosnak szurkol. Befolyásolja a szurkolót, elrontja az élményét. Nem ronthatom el a néző szórakozását azzal, hogy elmondom, a Fidesznek vagy az ellenzéknek szurkolok. Ennek ellenére szoktam írni közügyekről a Szemlélek nevű online újságnak, de abban sosincs pártpolitika. Ettől még persze sokan látnak bele azt is. Nehéz műfaj ez, rengeteg ember nem azért olvassa, mert kíváncsi a véleményemre, csak az érdekli, hogy egyezik-e az övével. Ha egyezik, akkor nagyszerű ember, ha nem, akkor pedig gárdista, fideszes vagy éppen libsi vagyok.

Szakmai megelégedettségről:

Már annyi mindent kaptam a sporttól és a televíziózástól, olyan sok mindent közvetítettem, hogy ha hiányérzetem lenne, igazságtalanul gondolkodnék. Mióta labdarúgó-világbajnokságokat ad a magyar tévé, összesen négy kommentátor közvetített döntőt. Az egyik én vagyok, nincs jogom elégedetlennek lenni.

(Forrás és fotók: Magyar Hang)