A Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője a Nemzeti Alaptanterv körüli vitáról és kormánnyal való egyházi kapcsolatról fejtette ki véleményét.

Prőhle Gergely az evangelikus.hu munkatársának adott interjút, ami ide kattintva olvasható teljes terjedelmében.
Az alábbiakban két témát érintő válaszait idézzük.

* * *

Az egyházak és kormányzat együttműködéséről

"Egy polgári konzervatív kormányzatnak az egyházak valóban természetes szövetségesei. Ennek megfelelően kell persze mindkét oldalnak viselkednie. A keresztény közösség számára nyilvánvalóan fontos azoknak a hagyományos értékeknek a védelme, amelyeket a jelenlegi kormány is felvállal. És nem azért fontos, mert a kormány felvállalja, hanem azért mert a Jóisten ügye, a család, a kisközösségek védelme, a tiszta közélet, az ezekkel összeegyeztethető szabadságjogok évszázadok óta a keresztyén, evangélikus közösségek sajátjai – minden gyarlóságunk belátása mellett is.

Egy polgári kormánynak ugyanakkor nem néma vazallusokra, hanem okos szövetségesekre van szüksége, manapság különösen. Ha megnézzük a nemzetközi helyzetet vagy a magyarországi társadalmi viszonyok összetettségét, akkor azt gondolom, hogy bátran állíthatjuk, hogy olyan idők következnek, amikor szükség van erre az „okosság”-ra a legkülönbözőbb területeken.

Az „idők jelei” – hogy egy korábbi keresztény értelmiségi kezdeményezés címével éljek – azt mutatják, hogy az erősödő irracionalitás világában, az egyre leegyszerűsítőbb, harsányabb kommunikáció közepette az egyházak évszázados tapasztalatára, józanságára nagy szükség van. Azt hiszem tehát, hogy amikor az a kérdés vetődik fel, hogy mit kell az egyháznak a kormányzat vagy az egész közélet felé nyújtania bármiféle támogatásért, akkor erre a válasz csak az lehet, hogy hitének, hagyományos értékeinek, álláspontjainak legjavát."

Az egyházi iskolák tanárainak állásfoglalásáról

"Ez egy szakmai szöveg. Lehet vitatkozni arról, hogy a pártpolitikai kardcsörtetés közepette a nyílt levél műfaja a legjobb volt-e, ám az kétségtelen, hogy okos, tapasztalt emberek írták alá, ráadásul többségükben olyanok, akik inkább a polgári konzervatív értékvilág hívei, tehát politikai áskálódással aligha vádolhatók. Innentől kezdve ezt komolyan kell venni. Mivel evangélikus intézmények oktatói, evangélikus hívek is szerepelnek az aláírók között, innentől kezdve a fenntartó egyház csak lelkipásztori és/vagy egyházvezetői felelősséggel fordulhat az aláíró egyháztagok, az egyházi intézmények munkatársai felé. Tény, hogy minden kormánynak megvan a lehetősége olyan szakmai, ideológiai megalapozottságú nemzeti alaptantervet készíteni, amilyet akar, bár fontos lenne törekedni a politikai ciklusokon átívelő kiszámíthatóságra – leginkább a gyerekek érdekében. Ugyanakkor, ha komolyan vesszük, hogy egy polgári konzervatív kormány és az egyházak természetes szövetségesei egymásnak, és hogy a keresztény kultúra fontossága a civilizációs nyomás fokozódásával együtt nőttön-nő, akkor az is nyilvánvaló, hogy egy nemzeti alaptanterv csak azokkal együttműködve készülhet, akik a keresztény oktatásnak nap mint nap részesei. A reakciókat látva kicsit aggódom:

ugye nem gondolja senki, hogy érdemes pont azokat a tanárokat ellenséggé tenni, akik pont azokban az intézményekben tanítanak, ahol még a leginkább feltételezhetjük, hogy az oda járó gyerekek a polgári, konzervatív értékvilág iránt fogékonyak? Ezeket az embereket ellenségnek tekinteni maga lenne a politikai önsorsrontás. (...) Ilyen mennyiségű egyetemet végzett, rengeteg szakmai tapasztalattal rendelkező embert nem lehet félrevezetni, inkább talán nem veszik őket komolyan.

Ráadásul – ezt a személyes ismeretség okán is mondom – közülük nagyon sokan már akkor a keresztény értékrend hívei voltak, amikor mások még párt-, vagy KISZ-titkárként domborítottak... A polgári tábor örvendetesen nagy, aminek az a következménye, hogy bizony részletkérdésekben különbözőképpen gondolkodunk, még ha a legfontosabb célok – reménység szerint – azonosak is. Minden közösség – így az evangélikus és a polgári konzervatív politikai közösség – minőségének fokmérője, hogy miképpen tudja belső vitáit termékennyé, tagjai számára hasznossá tenni.

A minősítgetés ilyen helyzetekben – bárhonnan jön is – a gyávaság vagy az intellektuális restség jele.

Ha valaki meg van győződve az álláspontja helyességéről, akkor nem erőből minősít, hanem bátran vitázik. Én erre biztatnék mindenkit."

(Forrás és fotó: evangelikus.hu)