Ötödik alkalommal is várják az érdeklődőket a Párbeszéd Házába arra a teremtésvédelemmel kapcsolatos közös gondokodásra, amelyet a Laudato si! enciklika ötéves évfordulója alkalmával szerveznek. Jövő csütörtökön a fő kérdés a gazdaság: Helyi gazdagság, helyi pénz.
Ferenc pápa nem titkolt szándéka a 2015-ben megjelent enciklikával az volt, hogy ösztönözze a környezetvédelemmel, teremtésvédelemmel kapcsolatos erőfeszítéseket. Az enciklika emberiségnek adott egyik fontos üzenete, hogy lépjünk ki az önpusztítás spiráljából. A környezet azért kap benne kiemelt jelntőséget, mert az is része Isten teremtésének, ezzel Assisi Szent Ferenc lelkületét idézi, aki a természetben a megváltás szépségét látja.
Ugyanancsak 2015-ben született egy komoly film: a Demain (Holnap). Alaptézise – melyet komoly szakértők kutatásai támasztanak alá –, hogy az emberiség egy része még a 21. század vége előtt kipusztulhat. Cyril Dion és Mélanie Laurent utazásra indul és tíz különböző országban vizsgálódik, hogy megtalálják, mi vezet a katasztrófához, és mindenekelőtt, hogyan lehet elkerülni azt. Miként lehet az különböző fikciókban, disztópiákban bemutatott apokalipszis helyett pozitív jövőképet állítani civilizációnk elé. Nem elméleti megoldásokat keresnek, hanem a lehető leggyakorlatiasabb reménykeltő kezdeményezéseket veszik sorra. Útjuk során találkoztak újítókkal, akik újra felfedezték a mezőgazdaságot, az energiatermelést és felhasználást, a gazdaságot, a demokráciát és az oktatást. Bemutatják az összefogást, ahogy dolgoznak, és próbálják kitalálni, milyen lehet a közeljövő világa.
Az előadás helyszíne: Budapest, Horánszky utca 20.
Időpontja: 2020. március 5. csütörtök, 19 óra