Cél a társadalom perifériáján élő, korai fejlesztésre szoruló gyermekek kiszűrése, életminőségük, társadalmi elfogadásuk javítása.
Magyarországon és Szlovákiában is egyre több kisgyereknek lenne szüksége korai fejlesztésre, erre azonban nem mindenkinek van lehetősége. Ezen segít a nyíregyházi Rejtett Kincsen Down Egyesület, valamint a kassai Centrum Liberta egészségügyi és gyógypedagógus szakemberei által megálmodott terv.
Az egy éven át tartó időszaknak egyik eleme volt, hogy fogyatékos gyermekekkel foglalkozó egészségügyi és szociális szférában dolgozó szakemberek, valamint pedagógusok látogatottak el Szlovákiából a nyíregyházi Csodavár Inkluzív Fejlesztő Központ és Játszóházba, ahol innovatív fejlesztési lehetőségekkel ismerkedhettek meg a Rejtett Kincsek Down Egyesület és a szlovák egészségközpont által szervezett „Koragyermekkori intervenció a határ két oldalán" című program keretében.
A hétvégi szakmai látogatás, ahol többek között autizmussal élő gyermekek számára kifejlesztett terápiákat, valamint a korai fejlesztést támogató, játékos foglalkozásokat láthatták testközelből a Szlovákiából érkező szakemberek. „Olyan szakmai program megvalósítását tűztük ki célul közösen, mely segítségével a társadalom perifériáján élő, korai fejlesztésre szoruló gyermekek kiszűrési metódusát javítjuk, valamint életminőségét, elfogadását és társadalomba való beilleszkedését segítjük a határ mindkét oldalán" - mondta el Kisari Károly, a Rejtett Kincsek Down egyesület elnöke.
A terv megvalósulását az Európai Regionális Fejlesztési Alap és az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program támogatja.
(Forrás: MTI/OS; fotó: pixabay, downegyesulet.hu)