A jezsuita szerzetes menekült gyermekek befogadásával kapcsolatban fogalmazta meg gondolatait.
A budapesti Jézus Szíve templom igazgatója eredetileg közösségi oldalán tette közzé alábbi írását, amelyet engedélyével teljes terjedelmében közlünk az alábbiakban, a párbeszédre hívás szándékával.
Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy miért nem lépünk valamit. Nem az EU-támogatások miatt, hanem csak úgy, emberségből, bátorságból, a hitünk erejéből, miért nem mutatjuk meg a világnak, hogy mi csakugyan egy olyan ország és nemzet vagyunk, ahol a Názáreti szavainak még van súlya: "amikor megtettétek ezt egynek is e legkisebbek közül, nekem tettétek" (Máté 25, 40).
Görögországban hatezer menekült gyermek tengődik szülők nélkül, teljesen magára hagyatottan. Hatezer gyermek! Nemcsak Magyarország nem akar tudni róluk, az egész EU sem tesz semmit, csak beszélnek róla, hogy kvóta, meg szankciók, meg igazából a pénzről szól az egész.
Miért nem előzzük meg az EU bürokráciát jóságban, emberségben, keresztény hozzáállásban? Egy tízmilliós ország ne tudna mit kezdeni hatezer gyermekkel? Nem lenne ebben az országban hatezer család, akik azt mondanák, mi befogadunk egyet, csak tegyék lehetővé törvényes keretek között? De ha nem is családok – de biztos vagyok benne, hogy családok is lennének –, akár intézményes keretek között, nincs annyi szufla ebben az országban, hogy valami meglepően jót tegyen? Melyik nemzetnek van még egy Csaba testvére?! Van rá tapasztalat, hogy működhet.
Teljesen bezsongana az ország, végre arról szólhatna a diskurzus, hogy segítünk, hogy jónak lenni jó, hogy a csakugyan rászorulókra nézünk, és így nézünk előre.
Horváth Árpád saját fotója az újságcikkről, amely alapján megfogalmazta gondolatait
Ezek a gyermekek itt nőnének fel, teljesen rajtunk állna, hogy megszeressék a hazánkat, az itt élő embereket, a nyelvünket, az ételeinket, a zenénket, a táncainkat, a városainkat, a történelmünket...
A jósággal áldás jár, a jóság óriási erő, a jóság a jövő.
Kockázat nélkül még jónak lenni sem lehet. Egy nagyvonalú lépés az árván hagyott gyermekek felé az önbizalmunkról szólna.
Teljesen meggabalyodna a becsontosodott politikai retorika itthon is és nemzetközi szinten is Magyarországgal kapcsolatban.
Ami azonban a legfontosabb: az irgalmas érzékenység e kiszolgáltatott gyermekek iránt csakugyan behozná a képbe, hogy milyen súlya is van annak, amikor arról beszélünk, hogy keresztény Magyarország.
Horváth Árpád SJ
