Biztosan lehet valami különleges oka, hogy a gordonka a legújabb kor vezérhangszerévé nőtte ki magát.

Új trend hódít pár éve az influenszerek, vlogerrek virágkorát hozó virtuális élettérben, amely egyre inkább mindennapjaink részévé válik. Zenei téren még tartja magát a hagyományos felállás, miszerint egy együttes, zenekar előad valamit, azt a hallgatóság meghallgatja, de itt is mind hangsúlyosabbá válik a netes tartalomfogyasztás (művészi szempontból leírni is szörnyű ezt a kifejezést).

A világháló zenei piacterének pedig szép lassan kialakultak, jóllehet jelenleg is formálódnak a maga sajátosságai. Szinte minden – látszólag – ingyen elérhető, cserébe a marketing vastörvénye alapján a hallgatóság válik termékké.

Az terjed jobban, ami "könnyebb", egyszerűbben befogadható, ami lenyűgöz, ami élvezetes.

A sokak számára ismerős helyzet hozott azonban egy kevésbé kiszámítható fordulatot: a cselló nyilvánvalóan leuralta a nem csupán egy adott sztár imázsának építését szolgáló zenés videók világát. A kétségkívül komolyzenei besorolású hangszer ráadásul egyfajta hídszerepet látszik betölteni a klasszikus zenei műfajok és a trendi muzsikára fogékony felhasználók között (persze bőven találkozhatunk könnyűzenei stílusokat "klasszikusító" feldolgozásokkal is).

A Pianoguys nem az egyetlen, bár hazánkban az egyik legismertebb képviselője ennek a transzformáló irányzatnak. A csapat nevével ellentétben nem a zongora, hanem a cselló viszi a prímet a zenezsonglőrök produkcióinak többségében. Hamar rálelhetünk hasonló mókázásra más előadóktól is: mostanában a 2Cellos lett egyre felkapottabb, de se szeri, se száma a hasonszőrű formációknak.

Hogy bohóckodás lenne mindez? Elsőre annak tűnik, s az oka is látható, kattintásokban mérhető: az esetenként akár százmilliós videómegtekintések aligha igényelnek különösebb magyarázatot. Ám az előadók nem csupán bűvészkednek, szórakoztatnak, hanem a kottasorok között valamelyest át is mentik a klasszikus zenét, a művészetet egy olyan korba, ahol lassan már a minőséget is mennyiségben mérik. Lehet nem szeretni ezt a jelenséget, de nem észrevenni, nem komolyan venni nem tűnne bölcs hozzáállásnak.

Az a feladvány azonban még megfejtésre vár, hogy miért nem a gitár, esetleg a zongora vált a kortárs zenebűvészet vezérhangszerévé. Annyi mindent el lehet játszani rajtuk, olyan sokféleképpen meg lehet szólaltatni mindkettőt, hogy nehezen érthető, aligha logikus, hogy miért éppen egy tipikus háttérszereplő, a négyhúros cselló kapta a főszerepet ebben a különleges átmentő, átmeneti zenei folyamatban.

Hátha olvasóink tudják, legalább sejtik a választ e talányra...