Idén is körülbelül 170 ezer hívást fogadott a lelkielsősegély-szolgálat
SZEMlélek 2019. december 24.

Idén is körülbelül 170 ezer hívást fogadott a lelkielsősegély-szolgálat

Közölte a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének alelnöke kedden az M1 aktuális csatornán.

size-7.jpg
Dudás Erika azt mondta, hogy a legtöbb telefonáló 45-60 év közötti és 60 év feletti, de fiatalabbak, akár iskolások is tárcsázzák őket, ha problémájuk van.
    
Az ünnepek alatt különösen fontos, hogy senki ne maradjon egyedül, mindenki tudjon valakivel beszélgetni. A szolgálat az ilyen helyzetekben is segítséget nyújt azzal, hogy társaságot biztosítva meghallgatja a hívót - hangsúlyozta.
    
Hozzátette: manapság már nincs kiemelkedő ugrás a telefonhívások számában karácsony környékén.
    
Az alelnök felidézte, hogy az első lelkielsősegély-szolgálat 1970-ben jött létre az öngyilkosságok és krízishelyzetek megelőzéséért. A szövetség most 18 magyarországi és öt határon túli társszolgálattal működik, az önkéntesek az egységes hívószámon a nap 24 órájában fogadják a hívásokat.
    
A telefonos lelkisegély-szolgálat Magyarországon a 116-123-as számon térítésmentesen érhető el. A határon túli szolgálatok saját, normál díjas telefonszámmal rendelkeznek.


Forrás:MTI

 

süti beállítások módosítása