Mikor jön már?
Dr. Fekete Ágnes 2019. december 23.

Mikor jön már?

"Advent a várakozás megszentelése. Rokona annak a gyönyörű gondolatnak, hogy meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk. Gyermekkorunkban éltünk így. Vágyakoztunk arra, ami biztosan megjött. Télen az első hóesésre. És várakozásunk ettől semmivel sem volt kisebb, erőtlenebb." (Pilinszky János) Egy kisfilmet készítettünk erről a gondolatról.

dscn8148.JPG
Advent arra készít fel minket, hogy eljussunk Isten gyermeki létezéséhez. Mert lelkünkben jó mélyre küldtük azt a valakit, aki szeretne odabújni bárkihez, és azt mondani, szeretlek. A védtelen, pici gyermek-énünket nem engedjük szóhoz jutni, mert félünk, hogy akkor végünk lesz! A gyerekek hisznek az érintés mágiájában. Tudják, hogy a kéz gyógyít, a simogatás valóságos erő. És néha nagyon furcsa dolgokat is művelnek a gyerekek, amiktől meg is ijedünk, ha ezekre később, felnőtt módon visszagondolunk. Ez a bennünk élő gyermek az, akit meg tud szólítani Jézus. A harcossal, az erőssel, az önvédelmi reakciókkal nem tud mit kezdeni. Ő a gyermeki létet ébresztgeti bennünk.
Jézus karácsonykor Isten finom érintését hozta el. Eljött, emberként megérintett minket, és ez akkor is sokakban ijedtséget váltott ki.
Sokféle úton juthatunk el az isteni gyermekhez, de egy biztos: felnőtt páncélzatban, állandó önvédelmi reakcióinkban nem leszünk képesek a hitre.
Isten adja, hogy legyen erőnk ehhez a találkozáshoz!

 

 

süti beállítások módosítása