Igaza van Cser-Palkovics Andrásnak, a vita valóban nem Rácz Zsófiáról szól.

Rácz Zsófia egy okos, céltudatos nő, akiből akár még nagyszerű ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár is lehet.

Rácz Zsófia 22 éves.

Hogy ez mit jelent?

Azt, hogy 22 éves, szép és fiatal.

Semmi többet nem jelent. Egy állapot, ami elmúlik, magától és gyorsan.

Rácz Zsófiával nincs semmi baj. Rácz Zsófia egy aktív közösségi és társadalmi életet élő egyetemista, aki tanulmányai mellett dolgozik, és akinek most pozíciót ajánlottak, és nem mondott nem-et.

Ezt én tökéletesen megértem. Kevés 22 éves mondana nem-et egy helyettes államtitkári állásajánlatra, és mindarra, amivel jár.

Az más kérdés, hogy miért mondott igen-t. Ha hitből és meggyőződésből, hogy neki ott a helye, ő erre született, akkor jól döntött, ha ilyen-olyan, jól felismert érdekből, akkor okosan.

Innen nézve mondjuk kicsit neccesebb a történet, de a vita még mindig nem erről szól.

A vita ott kezdődik, hogy egyáltalán hogyan jutottunk idáig? Hogyan lehet, hogy Rácz Zsófia életrajza nem rögtön a kukában landolt, ahogyan bárki másé, aki nem rendelkezik az elvárt végzettséggel?

Hogyan lehet, hogy bizonyos "emberek már a jogot teljesen, mint egy ilyen gyurmát, azt hiszik, hogy formálják majd arra, amit éppen szeretnének".

És Rácz Zsófia felelőssége itt kezdődik.

Mert aki egy generációt képvisel, annak fontos a hitelessége, és annak példaképként kell állnia kortársai előtt.

És Rácz Zsófia eddigi életútja lehetne akár példaszerű is. Hogy az is maradjon, ahhoz most fel kell állnia, és kimondania: "köszönöm, de így nem vállalom".

Ez bölcsességét bizonyítaná és vitathatatlanul felnőtté avatná.