Lesújtott Japánra a Hagibis tájfun
SZEMlélek 2019. október 13.

Lesújtott Japánra a Hagibis tájfun

Tizenkilencre emelkedett Japánban a Hagibis tájfun halálos áldozatainak száma, több mint 140-en sérültek meg, és tizenkettő fölött van az eltűntek száma is - közölték japán hatósági források vasárnap.

hagibis.jpgA kormány a hadsereg bevetéséről is döntött, több ezer katona fog részt venni a mentési folyamatokban.

A folyók sok helyen kiléptek medrükből és elárasztották a lakott területeket. Honsun, Japán legnagyobb szigetén mintegy 6 millió embernek tanácsolták, hogy hagyják el otthonukat. Az érintett területeken leállt a vasúti közlekedés és a repterek is bezártak.

hagibis1.jpg

A Kyodo japán hírügynökség kormányzati forrásokra hivatkozva azt közölte, hogy tizenkét prefektúrából összesen 48 földcsuszamlást jelentettek.

Tokióban, valamint az ország középső és keleti részén vasárnap reggel visszavonták a kitelepítési utasításokat, vasárnap a vasúti közlekedés és a Haneda repülőtér forgalma is újraindult annak ellenére, hogy egyes járatokat vasárnap is töröltek. A tokiói metró egyelőre nem közlekedik, mert szakemberek ellenőrzik, hogy biztonságos-e a hálózat.

hagibis2.jpg

A tájfun miatt, amely szombaton érte el Japán partjait, háztartások százezrei maradtak áram nélkül. A Hagibis vasárnap elhagyta a japán szigeteket, jelenleg 130 kilométerre található Mijakótól és továbbra is óránkénti 160 kilométeres széllel tombol, csak most már a Csendes-óceánon.

(Forrás: MTI)

 

 

 

süti beállítások módosítása