Egyakarat
Dr. Fekete Ágnes 2019. szeptember 21.

Egyakarat

Szokták mondani, hogy három magyar, négy párt.

akarat2.jpg

Az egyakarat nagyon nehéz mifelénk. Pedig akkor tudjuk meg, mi az akaraterő lényege, ha együtt vagyunk. Ezerszer egyszerűbb történet az, hogy elhatározom, kivágok egy fát. Fogom a fűrészt, nekiállok, lehet, hogy több napig tart, de megteszem, és utána boldog vagyok, hogy erősnek láthatom magam. De mindezt egy másik emberrel együtt végezni, megtalálni a közös mozdulatokat, odafigyelni rá, tudni, mikor kell húzni, mikor engedni, ez az akaraterőnknek egy olyan tornáztatása, amely az életben talán a legnehezebb.

Én is olyan vagyok, aki könnyen visszavonulót fújok, amikor gondolataimmal nem ért egyet a környezetem. "Akkor maradjatok magatoknak!" Ilyenkor visszavonulok belső világomba, és abban az illúzióban élek, hogy én egy külön kis szigeten is meglehetek. Pedig a Jóisten úgy teremtett minket, hogy csak együtt tudjuk visszatükrözni az Ő arcát. Senkinek sem adta át önmagát. Nekünk együtt mutatta meg igazi lényét. Ez azt jelenti, hogy a legokosabb, legszentebb ember is csak egy kis részt ismerhet meg Istenből.

Vannak az életben nagyon kifacsart helyzetek, amikor az ember tényleg nem tudja, mitévő legyen. Nemrég saját bőrömön szinte példabeszédét éltem át ennek az alapérzésnek. Egy olyan helyiségben voltam, ahol palackos gáz-fűtőtestekkel fűtöttek. Rettenetesen megfájdult tőle a fejem. Kimentem a teremből, ott pedig hideg volt. "Megfagyjak vagy megfulladjak?" Hangzott bennem a túlzó kérdés. Ma még az egyházban is sokak kérdése ez: egyedül a hidegben, a jó levegőn, vagy bent a melegben, együtt, de fulladozva. Hol van ilyenkor az egyakarat? Ha egy olyan közösséghez tartozom, amely elveszíti etikai értékeit, vajon ott kell-e maradnom? Meddig kell meghajolnom a többiek akarata előtt? Nem tudom erre a mindennapi kérdésre a választ. De abban biztos vagyok, hogy senki sem tudhatja egyedül az igazságot. Meg hogy az életnek nem a győzelem a célja, hanem az, hogy a lelkünk, a bensőnk megszelídüljön, átformálódjon. Ha az a fő célunk, hogy a mi igazságunk győzzön, lehetséges, hogy jobban mennek előre a dolgok, de az életünk fő célja, belső átalakulásunk elmarad, és végül magunk is érezzük, micsoda lelki sivatagba kerültünk! Ezért teremtett minket az Isten közösségbe, ezért kéri, keressük a közös akaratot.

A fizikában van egy olyan jelenség, amit reaktanciának, meddő ellenállásnak hívnak, ez egy olyan ellenállás a rendszerben, amin nem keletkezik hatásos teljesítmény. Az emberben is ott szunnyad a terméketlen ellenállás, a "csakazértsem" érzése. Ne korlátozzanak engem! A tizenévesek különösen erősen érzik ezt, de egész életünkben végigkísér különböző mértékben bennünket, hogy féltjük a szabadságunkat. Pontosan ezt az emberi érzést lovagolja meg annyiszor a politika, és különféle módon hirdeti: ne hagyd magad, téged megkötöznek. E szólamok hirdetése közben a saját hálójába hajt be minket. De pozitívan úgy alkalmazzák pedagógusok ezt az emberi tulajdonságot, hogy valamit megtiltanak, amit igazából szeretnének elérni.

Pontosan kell látnunk, hogy van az életünkben termékeny és van terméketlen ellenállás is. Hasznos, és lelkünket építő az, amikor nem pottyan minden rögtön az ölünkbe, amire vágyunk. Jó dolog felmenni egy hegyre, és csorgó izzadságban lenézni a gyönyörű tájra. Ugyanakkor az igaz, hogy vannak olyan pontok, amelyek újra és újra kísértések, és képtelenek vagyunk bizonyos helyzetekben nyugodtak maradni.

Bibliai képpel játszva elgondolkodtam azon, vajon hányszor járhatott Éva a fa környékén. Vajon szokásává vált-e, hogy nézegeti a tiltott fát? Vajon először elhatározta, hogy nem megy arra, de aztán egyre gyakrabban odasétált? Aztán egyre közelebb merészkedett a fához? Aztán meglátta a kígyót, és elkezdett vele beszélgetni? Vajon miféle folyamat lehetett ez? Hiszen ez történik mindannyiunkkal!

Az emberi akarat nem végtelen. Nemcsak Odüsszeusznak kellett megkötöznie magát a Szirének szigete mellett, de mindannyiunknak tudatosítania kell magában gyengeségeit, és ehhez alkalmazkodva elhatározásokat kell tenni. Megkapó, ahogyan Jézus elkerült bizonyos konfliktusokat, bizonyos embereket egészen addig, amíg nem jött el a megfelelő idő. János evangéliumában többször olvassuk, hogy elrejtőzött, vagy átment az emberek között, hogy nem ment szembe a farizeusokkal egy ponton túl. Nem lett soha saját vágyainak vagy indulatainak a rabjává.

süti beállítások módosítása