Szabó-Réti Gábornak köszönhetően újra orgonás szentmiséket mutathatnak be a Győri Egyházmegye egyik településén.
A gyömörei templomban a kántor távolléte miatt heteken át a szentmiséken nem szólalt meg az orgona. A helyzetet egy tíz éves fiú mentette meg, aki önszorgalomból kezdett egyházi énekek tanulásába. Bors Imre plébános pedig a gyereknek lehetőséget biztosított a gyakorlásra és a szentmisék orgonakíséretére. Jelenleg is az ő biztatása és segítése teszi lehetővé az ifjú tehetség kibontakozását a templomban, aki ma már énekhangjával is kíséri a templomi szertartásokat a százötven éves orgonán.
Szabó-Réti Gábor 2019 őszétől a győri Zenekonzervatórium növendéke orgona szakon és mellette a Liszt Ferenc Zeneiskola zongora szakos hallgatója is három éve. A közelmúltban Mariazellben kápráztatta el játékával a zarándokokat és a templomlátogatókat, a magyar csoport számára a bazilikában bemutatott szentmisén kántori feladatot vállalt. Júliusban pedig a gyömörei Szent Mihály templomban, a bencés öregdiákok érettségi találkozója keretében tartott szentmisén ejtette ámulatba a résztvevőket.
A gyömörei hívek a Jóisten nagy ajándékának tartják az ifjú tehetség hozzájárulását a szentmisék emelkedettségéhez. Hálásak neki, amiért lelkiismeretesen készül a szentmisék orgonakíséretére, valamint hogy tudását ilyen fiatalon a gyömörei egyházközség javára kamatoztatja.
(Forrás és fotó: Nagy Erzsébet/Győri Egyházmegye Sajtóirodája)