Határt nyitottunk az NDK-soknak 30 éve
SZEMlélek 2019. szeptember 13.

Határt nyitottunk az NDK-soknak 30 éve

Tegnap emlékeztek arra, hogy ezelőtt harminc évvel megnyitották a határokat a magyar vezetők az NDK turisták számára. 

20190817drotkerites-atvagas-paneuropai-piknik-1989.jpg

1989. szeptember 10-én este hivatalosan bejelentették, hogy a magyar kormány minden olyan államba kiengedi az NDK állampolgárait, amelyek engedélyezik be- vagy átutazásukat. Ennek köszönhetően már aznap több ezer keletnémet menekült indulhatott el nyugati irányba.

A Körmenden megtartott rendezvényen Harangozó Bertalan védnöki köszöntőjében kiemelte, hogy rengeteg ember jó szándéka, áldozata kellett ahhoz hogy idáig eljussunk. – A harminc évvel ezelőtti áldozat nem volt hiábavaló, ennek köszönhető, hogy ma is szabadon átjárható ez a határ – hangsúlyozta.
Majthényi László, a Vas megyei Közgyűlés elnöke szubjektíven emlékezett a határnyitás időszakára. A szombathelyi tanárképző főiskolán elindított ellenzéki kezdeményezésekről beszélt, miközben egykori fotósa, Horváth Attila képeit vetítette a háttérben a szombathelyi Emlékmű és más épületek fényképeivel, amelyekről egykori aktivisták épp a vörös csillagot vették le. Szombathelyen miért éppen ők lettek a rendszerváltás körüli események szervezői? „Nem az énekes szüli a dalt, hanem a dal az énekest” – idézte Babits Mihály gondolatait válaszként.

A főleg rendészeti szakemberekből álló tanácskozáson Kovácsné dr. Szekér Enikő, a Belügyminisztérium Közszolgálat-fejlesztési és Stratégiai Főosztályának vezetője a rendezvény fővédnökeként arra emlékeztetett, hogy a vasfüggöny magyarországi lebontása egy hosszú és vészterhes történelmi és politikai időszak lezárásának a fontos állomása volt.

download_7.jpg

Nagyszabású megemlékezést tartottak tegnap Münchenben. A müncheni ünnepségen részt vett: (Első sorban) Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke, Tordai-Lejkó Gábor főkonzul, Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége és Ludwig Spaenle volt kulturális miniszter, a zsidó hitéletért, antiszemitizmus elleni küzdelemért, az emlékezetkultúráért és a történelmi örökségért felelős német kormánymegbízott a határnyitás 30. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen a müncheni Allerheilige-Hofkirche épületében. 

(Forrás: MTI)

süti beállítások módosítása