Valószínűleg soha nem tettük volna közzé ezt a két televíziós reklámot, ha nem tiltják be őket Nagy-Britanniában.
Az ottani hatóságok szerint azonban nemi sztereotípiákat közvetítettek, ezáltal pedig nem feleltek meg az erre vonatkozó, június óta hatályos szabályoknak.
A betiltásról szóló hírt a legtöbb hazai médium is változtatás nélkül átvette és közreadta, ezzel ingyenes reklámot biztosítva mindkét márkának ott is, ahol ez az üzleti tervekben nem szerepelt.
A brit reklámfelügyeleti hatóság (Advertising Standards Authority, ASA) egyik szakértője, Jess Tye az üggyel kapcsolatban a BBC-nek azt mondta, hogy a nemi sztereotípiákat közvetítő hirdetések valós károkat tudnak okozni, és különösen oda kell figyelni rájuk.
Cikkünk szövegében ugyan kerültük a márkaneveket, azonban az inkriminált televíziós reklámokat megmutatjuk – döntse el az olvasó, igaz-e, hogy "valós károkat tudnak okozni"...
Az egyik reklámban, amely egy krémsajtot népszerűsít, két figyelmetlen apuka látható. Az egyikük egy éttermi futószalagra ülteti a kisfiát, a másik pedig a babahordozóban lévő gyerekét teszi fel a szalagra. Persze, a gyerekeket ott is felejtik, miközben a sajtot majszolják.
A krémsajtot gyártó amerikai élelmiszeripari óriás hirdetése miatt csaknem 130 panasz érkezett a brit reklámfelügyeleti hatósághoz. A kifogások szerint a reklám azt a káros sztereotípiát közvetíti, hogy a férfiak képtelenek gondoskodni a gyerekekről és annyira felelőtlenek, hogy veszélyeztetnék őket.
A krémsajtot gyártó cég nagy-britanniai vállalata szerint viszont reklámjuk pozitív képet sugároz a férfiakról, felelősségteljesnek és úgy ábrázolva őket, mint akik kiveszik a részüket a gondoskodásból.
Az ASA szerint a reklám bár mókás hangulatúnak készült, mégis szerencsétlennek és figyelmetlennek ábrázolja a két férfit.
A német autógyár e-autóját népszerűsítő hirdetés ellen hárman emeltek panaszt. A reklámban egy nő és egy férfi látható egy sziklaszirten felállított sátorban, továbbá két férfi űrhajós, egy férfi parasportoló távolugrás közben, majd az utolsó jelenetben egy padon ülő nő babakocsival.
A bírálatok szerint a hirdetés azt sugallja, hogy a férfiak merész dolgokra vállalkoznak, mindannyian nagyratörő teljesítményt érnek el, a nők dolga pedig a gondoskodás.
Az autógyár szerint viszont az ő reklámjuk nem utal arra, hogy a gyerekgondozás csak a nők feladata lenne és az, hogy a hirdetésben a padon ülő nő nyugalomban olvas, szembemegy a reklámokban látható szülők rendszerint ideges és zaklatott beállításával.
(Forrás: MTI)