Nem az a gond, ha felfedezzük magunkon a káros szenvedélyhez ragaszkodás jeleit, hanem ha letagadjuk, avagy "dédelgetjük" a problémát, annak megoldása helyett.

A szenvedély nem feltétlenül negatív kifejezés: lehet szenvedélyesen szeretni, alkotni, másokért élni, még várakozni is. Mégis ott van a szó alapjában elrejtve a szenvedés, amely már aligha tekinthető pozitívumnak. Szenvedni nem jó, káros szenvedély rabjának lenni még kevésbé az.

Épp ezért annak ellenére nem szoktunk ilyesmit bevallani, még akár magunk számára sem, hogy alig(ha) akad olyan ember, aki ne lenne károsan függő viszonyban valamitől vagy valakitől. Ennek a függőségnek a mértéke ugyan eltérő lehet, de

boldog az az ember, aki képes úgy élni, hogy nem ragaszkodik görcsösen semmi mulandósághoz – alkalmi érzésekhez, helyzetekhez, tárgyakhoz, személyekhez.

Én is függő vagyok. Ha igazán őszinte önvizsgálatot tartok, nem is egyetlen területen fedezem fel a szenvedély olyan megnyilvánulásait, amelyek inkább károsak, semmint építőek. Ott van például a telefonom. Már akkoriban közel nőtt a szívemhez, amikor még kettőnk közül én voltam az "okosabb", de mióta "mindent tud", ráadásul azonnal elérhető általa "bármi", "bárki", olyan társas kapcsolat alakult ki közöttünk, ami már nem csupán nekem árt bizonyos mértékben, hanem a körülöttem élőknek is.

Nem hinném, hogy szégyen ezt a csábítást felismerni, majd ennek nyomán küzdeni a virtuális megkötözöttség, kütyüfüggőség ellen. Komoly energiákat kell mozgósítanom ahhoz, hogy a néhány barátom számára magától értetődő távolságtartás nálam tudatos elhatározássá, majd szokássá váljon.

De megteszem, minden nap felvéve a harcot önnön gyengeségemmel. Ez a küzdelem azonban nem fogcsikorgatva, verejtékezve zajlik, bármennyire is valósnak tűnő láncok leoldása a feladat.

Minél derűsebben, a remélt boldogabb állapot elérését szem előtt tartva hozok újabb és újabb szabályokat a függő viszony korlátozására, annál örömtelibb a megtapasztalás is, hogy tényleg nem dől össze a világ, ha később hívom vissza, ha nem azonnal reagálok, ha egy időre hagyom, hogy a tudtom nélkül történjen mindaz, ami a nagyvilágban történik.

Bár soha nem dohányoztam, ugyanezen derűt véltem felfedezni az alábbi videóban is, ami a művészi mélységek és magaslatok mellett, netán azok ellenére kellő komolytalansággal segíthet leküzdhetővé tenni olyan akadályt, ami sokak előtt ott tornyosul.

Gyökössy Endre bölcs szavaival élve: boldogok, akik nevetni tudnak önmagukon, mert nem lesz vége szórakozásuknak.

(Illusztráció: lcgeducation.org)