Harmadik alkalommal indulhattak útnak azok a keresztény testvérek, akik az ökumenikus egység keresésének és kifejezésének módjaként a zarándoklatot választották.
Egy-egy nap végén, „az út porának” lemosását követően közös vacsora és hálaadó áhítat zárta az estéket.
Egy héten át ökumenikus nyitottsággal és egymás elfogadásának lelkületével figyelhettek egymásra a résztvevők, akik között katolikus, evangélikus, református felekezetűek mellett más kisebb keresztény közösségek tagjai is jelen voltak.
A zarándoklat idei mottója az „Áldások útján járunk” sor volt.
A témával kapcsolatban Varga Gyöngyi evangélikus lelkész olyan bibliai emberek tanúságtételeit, vallomásait választotta ki, akik megismerték az áldás útját: az igazi öröm forrását, a „maradandó csodálkozás” élményét és a hálás élet ajándékát.
A zarándokút minden egyes napján voltak olyan útszakaszok, amelyeket csendesen, némán jártak végig a résztvevők, ezek a befelé fordulást, lelki elmélyülést segítették.
A zarándoklatról bővebben ide kattintva olvashatnak.
Forrás és kép: Magyar Kurír