A bakonybéli Szent Mauríciusz monostor bencés szerzetesei sokat tettek azért, hogy hozzájáruljanak Bakonybél nevének megismertetéséhez. 

- Túlzás lenne azt mondani, hogy a faluban osztatlan lelkesedéssel fogadták azt, amikor az első testvérek visszatértek ide, és újra működni kezdett a monostor – mondja Izsák atya. Egyfelől volt egy általános rossz emlék még a háború előtti időkből. Mielőtt ugyanis a szerzetesrendet 1950-ben megszüntették, itt szinte minden az övék volt. Másfelől a rend feloszlatása után a monostor épületébe apácákat költöztettek, de nem kolostort, hanem idősek otthonát alakítottak ki nekik. Ez az intézmény a rendszerváltozás után is megmaradt – bár idővel már nemcsak apácák költöztek ide idős korukra –, ami több tucat munkahelyet is jelentett a falunak.

- Nem sokkal azután, hogy mi visszajöttünk, 2003-ban bezárt az otthon, így ezek a munkahelyek is megszűntek. Mondhatom tehát, hogy nemhogy nulláról, hanem mínuszból kellett itt elkezdeni az építkezést – mondja Izsák.

Kezdetben többféleképpen nyitottak a bakonybéliek felé: nemcsak hittant kezdtek el tanítani, hanem vállalták a gyengébben teljesítő gyerekek korrepetálását is. Emellett ifitáborokat is szerveztek, de a falu felé nyitás része volt az is, amikor a 2010-es BL-döntőt a templom falára vetítettek.

Persze ez a folyamatos közvetlenség és nyitottság nem maradt meg, „az ember elvégre mégis csak azért megy szerzetesnek, hogy megtalálja és bejárja a maga spirituális útját, és ehhez elmélyülésre, befelé koncentrálásra van szükség.

Mert Istent az ember itt találja meg, belül, magában.

Amikor Rómában járva középkori írásokat olvasott, akkor érintette meg valami. A bakonybéli monostorban nem is az volt neki elsősorban fontos, hogy a bencés rend tagja lehet, hanem azt látta benne vonzónak, hogy szinte a kezdetektől részt vehet valaminek a felépítésében.

 A húsz év a monostornak és a tizennyolc Izsáknak egyaránt hosszú út volt. Aki szerzetes szeretne lenni, annak egy soklépcsős folyamaton kell végigmennie, előbb jelölt lesz, majd novícius – de már a jelentkezése első lépéseként át kell esnie egy alapos pszichológiai vizsgálaton. 

A szerzetesi képzés egy nagyjából öt évig tartó folyamat. Szerzetesnek az jelentkezhet, aki valóban Istent keresi, aki kész lemondani a világról, aki kellő emberi érettséggel és lelki épséggel rendelkezik – sorolja Izsák.

- Sokan már az első találkozás után, maguktól úgy döntenek, hogy nem nekik való ez az élet, mert nem elkötelezettségből jelentkeznek, hanem például szociális vagy anyagi eredetű problémáik miatt.

Hogy a család egyébként hogyan reagált arra, hogy valaki szerzetes akar lenni? Izsák atya saját tapasztalatait tudja elmondani: szülei az ötvenes évek Komlóján nevelkedtek, így számukra a vallás és az egyház, a templomba járás elég idegen volt. De tudomásul vették a döntését, és amikor elköltöztek idős korukra Pécsre, Izsák hatására még templomba járni is elkezdtek.

A szerzetesi élet egy kívülálló szemével sok szempontból kemény és szokatlan.  Nincs saját vagyonuk, csak a rendnek van közös vagyona – ebből költenek nemcsak a „kötelező” kiadásokra, mint étel, megélhetési költségek vagy akár gyógyszer, szemüveg, hanem a saját, személyes kiadásokra, például sportolásra.

- A legtöbben sportolunk valamit, néhányan futni jártunk, járunk, én szeretem a lovaglást, és volt idő, amikor a testvérekkel közösen eljártunk úszni. Ha egy sokat futó testvér azt mondja, hogy szeretne egy jobb sportcipőt, a közösség pénzéből megvesszük neki, ha más testvér könyvet szeretne, ő azt vásárol.

Hogy egy ennyire zárt közösségben milyen emberi viszonyok alakulnak ki, vannak-e barátságok például, arra a kérdésre Izsák azt mondja: nem véletlenül hívják egymást testvéreknek, úgy is tekintenek egymásra, sokkal inkább, mintsem barátként.

- Egy kilencfős közösségben, de akár korábban is, egy ötfősben, nagyon sajátos csoportdinamika van.

Barátság nemigen alakul ki, nem is azért vagyunk itt, testvérek vagyunk, és a testvérek, ahogy a vér szerinti családokban is, hol ilyenek, hol olyanok.

Azért, hogy a közösség működni tudjon, sokat tesznek, tréningekkel, drámapedagógiai és önértékelő foglakozásokkal is. De a legfontosabb Izsák atya szerint mégis csak az, hogy a szerzetesrend elsődlegesen mint spirituális közösség tudjon működni, hiszen „mindannyian Isten keresése miatt vagyunk itt”.

Bővebben a témáról ide kattintva olvashatnak.

Forrás: index.hu