Vizes vb Kvangdzsuban, vívó vb Budapesten - magyar résztvevőkkel, éremeséllyel.
10 órakor kezdődik a Magyarország - Ausztrália férfi vízilabda negyeddöntő. Győzelme esetén a törött ujjal is vízbe szálló csapatkapitányával kiálló válogatottunk az Olaszország - Görögország mérkőzés győztesével játszhat a döntőbe jutásért.
A másik ágon a spanyolok simán legyőzték Szerbia csapatát, Horvátország viszont csak szoros csatában diadalmaskodott a németek felett.
Az úszóprogram 13 órakor rögtön a két magyar érdekeltségű döntővel kezdődik.
Először a férfi 200 m gyors mezőnye ugrik vízbe, Kozma Dominikkal, aki a 6. legjobb idővel jutott döntőbe. Rögtön utána Késely Ajnának szoríthatunk - női 1500 m gyorson dobogós reményekkel száll medencébe.
Milák Kristóf és Kenderesi Tamás is bejutott a mai elődöntőbe 200 méter pillangón: Milák nagyot csatázott a japánok kedvencével, Szeto Daijával, akit le is győzött, 1:54.19 perces ideje pedig a legjobb lett. Kenderesi egy amolyan biztonsági úszással, 1:56.82-vel a 11. helyen jutott az elődöntőbe.
"Őszintén mondom, ez jólesett. Amikor megtudtam, hogy mellettem úszik a japán, már biztos voltam benne, jó kis futam lesz, ennek ellenére ez nagyon könnyed volt, igazából kétszer gyorsítottam bele, a második forduló után és az utolsó tizenöt méteren. Szerintem az elődöntőben egy ugyanilyen idő elég lehet, de arra is fel vagyok készülve, ha esetleg nem" - nyilatkozta a 19 éves Milák.
"Nem kalkuláltam bele, hogy nyolcvan méternél nyelek egy komolyabb vízmennyiséget, ami miatt száz méterig a levegővétel helyett köhögtem. Meg akartam nyerni a futamot, de volt aki nagyon komolyan vette most, én viszont biztos voltam benne, hogy továbbjutok" - mondta Kenderesi, aki egy oldalsó térdszalagszakadással versenyez, s gyakorlatilag rögtön a világbajnokságon után, július 31-én műtét vár rá. Hozzátette, a fináléhoz mindenképpen 1:54-es időre van szükség.
A budapesti vívó vb utolsó napján a negyeddöntőben az olaszokkal vív a Márton Anna, Pusztai Liza, Katona Renáta, László Luca összeállítású magyar női kardválogatott.
A lányok a lengyeleket kalandosan legyőzve jutott negyeddöntőbe.
Az első két pár után még 10-3-ra vezettek, de azután Katona nem találta a ritmust Sylwia Matuszakkal szemben, 12-1-re kikapott, ezzel fordítottak a lengyelek. A következő asszót Márton vesztette el, igaz, jóval kisebb különbséggel, de a 14-20 korántsem volt reményt keltő állás. A folytatásban Katona javított, azután viszont megint két vereség következett, így a hetedik pár után 25-35 volt az állás. Második asszója után Pusztait kivitte a teremből az edzője, hogy megpróbálja kizökkenteni görcsösségéből. Az utolsó előtti mérkőzésen Márton 7-5-re győzött, majd a 16 éves Pusztai "lemosta" a pástról Malgorzata Kozaczukot: 13-1-re verte ellenfelét, ami végül négytusos magyar győzelmet eredményezett.
"Nem tudom, mi történt. Kivitt az edzőm a teremből, arra kért, nyugodjak meg és vívjam, amit tudok, most már tét nélkül. Visszamentem, és úgy voltam vele, lesz, ami lesz. Ha kikapunk, kikapunk. Aztán végre tényleg nyugodtan tudtam vívni" - mesélte parádés fordítását követően Pusztai. - Az egyéni versenyben is azt a görcsösséget éreztem, amit a lengyelek elleni első két asszómban, az utolsóban egészen más érzésekkel vívtam. Amikor elkezdtem sorban adni a tusokat, éreztem, hogy a lengyel lány teljesen összezavarodott. Én pedig felálltam a pástra, és a következő három tus már ott volt a fejemben."
"Liza borzasztóan stresszesen vív az egész világbajnokságon, elképesztően akarja a sikert, ez rányomta a bélyegét az egyéni teljesítményére, és a lengyelek elleni első két asszóban úgy láttam, a csapatteljesítményére is rá fogja - mondta Bódy Benjámin. - Amikor kihívtam, elmondtam neki, hogy ameddig nem változtat ezen, amíg nem tudja a javára fordítani a feszültséget, addig nem fog tudni segíteni a csapaton. És ebben az esetben nyugodtan haza lehet menni. Én el is indultam a kijárat felé, amitől kicsit meghökkent."
A tréner szerint a legjobbkor sikerült kicsit kizökkenteni Pusztai Lizát a napok óta tartó állapotából.
"Szakmailag semmit sem kellett mondani neki, mert édesapám (Bódy István, a másik edző) tökéletesen felkészítette, csak a lelki gátat kellett feloldani" - tette hozzá.
"Liza képes ilyenekre, de én nem tudom, mi történt, én a földet néztem - vallotta be Márton Anna. - Általában nem látom az utolsó asszóját, csak a közönség reakciójából tudom, mi történik a páston. Eddig az volt a hibánk, hogy ha az ellenfél átvette a vezetést, feladtuk, de most nem ez volt a helyzet. Az összpontosítás meccs közben egy időre elveszett, ez eredményezte, hogy nagy hátrányba kerültünk. Ezzel együtt én végig bíztam abban, hogy nyerünk, egyszerűen nem volt lehetséges, hogy nem jutunk be a legjobb nyolcba a hazai világbajnokságon."
Gárdos Gábor vezetőedző elmondta, örültek annak, hogy a lengyeleket kapták.
"Jól is kezdődött a mérkőzés, de a lengyelek 12-1-es sorozatát nem kalkuláltuk bele. Úgy éreztem, a lányok egymást húzzák lefelé. Bevallom, le is akartam cserélni Katona Renátát, de a lányok mondták, ne tegyem. Én is a csapat tagja vagyok, meghallgatom a lányok véleményét, nem döntök önhatalmúlag. Utána helyt is állt Reni. Pankától több tust vártam, Liza extravagáns, ilyeneket tud. Ezért ő a befejező ember" - összegzett.
Ha a magyar női kardcsapat legyőzi az olasz válogatottat, akkor tovább szurkolhatunk nekik a döntőbe jutásért.
(Forrás: MTI)