Hát a a perselyt! - A budapesti Jézus Szíve jezsuita templomban bankkártyás perselyt állítottak fel, mely a templom búcsúja, Jézus Szíve ünnepe, június 28-a óta működik. Magyarországon ez az első katolikus templom, ahol bankkártyával is adakozhatunk.
A Jézus Szíve jezsuita templom nem plébánia, ezért nem szednek önkéntes egyházi hozzájárulást (közismertebb nevén egyházi adót), és Szent Ignác intelmeit követve nincs adománygyűjtés a szertartások, szentmisék alatt. A templom fenntartása ugyanakkor évről évre komoly költséget jelent, most pedig, amikor éppen felújítás alatt áll az épület, minden fillér számít. A hívek a misék előtt és után dobhatják adományaikat a kihelyezett perselyekbe – illetve most már bankkártyát is használhatnak.
A terminálon keresztül 500, 1000 vagy 3000 forinttal lehet támogatni a templomot: egy gombbal ki kell választani, milyen összeget szeretnénk adni, majd érintős (paypass) fizetési móddal lehet adakozni.
A modern adakozási lehetőség biztosítása azért is fontos, mert a templomba sok fiatal jár. Tíz évvel ezelőtt indították útjára a jezsuiták az egyetemisták igényeire gondolva a Jezsuita Nyolcast, mely mára a szó szoros értelmében kinőtte saját kereteit és magát a templomot is. Legutóbb pedig az „éjszakai baglyok”, illetve azok számára is, akik nem férnek be a Jezsuita Nyolcasra, kísérleti jelleggel bevezették a vasárnap 22 órakor kezdődő exámen misét.
Forrás: magyarkurir.hu Kép: keptar.oszk.hu