A legújabb technológiákkal egyre könnyebb felidézni egy nem létező tér hangzásvilágát. Ez segíthet a leégett Notre-Dame eredeti akusztikájának helyreállításában is.

Hangtérrégészetnek lehetne nevezni azt a tudományos irányzatot, amelynek keretében lyoni szakemberek Mylene Pardoen zenetörténész vezetésével rekonstruálták a XVIII. századi Párizs néhány utcájának akusztikai környezetét. A munka során nem csupán azt vették figyelembe, milyen zajok keletkezhettek akkoriban, hanem azt is, hogy ezek a hanghullámok miként verődtek vissza (vagy nyelődtek el) a korabeli helyszíneken, az akkori burkolatokon.

A Pardeon vezette "hangtérrégészeket" is bevonják abba a munkába, amelynek célja, hogy a párizsi Notre-Dame helyreállítása során sikerüljön rekonstruálni a katedrális eredeti akusztikáját. Azt ugyanis jelentősen megváltoztathatja akár a belső tér részleteinek átrendezése, akár az újjáépítéshez használt anyagok tulajdonságai.

A hangtér rekonstruálásához kapóra jön, hogy a katedrálisról épp két éve készült el egy virtuális modell, ami a lehető legtökéletesebben próbálta feltérképezni a különleges tér akusztikai jellemzőit. A számítások alapját egy hangfelvétel képezte. Ezen, a Notre-Dame építésének 850. évfordulóján, a párizsi konzervatórium művészei adták elő Jules Massenet 1880-ban komponált oratóriumát, a La Vierge-et (A szűz). Ezt az előadást úgy rögzítették, hogy minden szólistának és hangszercsoportnak külön felvételi sáv jutott, és a hangokat speciális többirányú, illetve műfejekbe épített mikrofonokkal vették fel, a templom több pontjáról.

Minderre azért volt szükség, hogy minél pontosabb legyen a hangtér reprodukálása, akusztikus műszóval az auralizáció. Ennek az a célja, hogy a hallgató ne csupán érzékelje – mondjuk – egy zenemű hangjait, hanem úgy is érezze, mintha azok egy adott térben szólalnának meg (például egy bizonyos koncertteremben vagy templomban). Az illúzió feltétele, hogy a hanghullámok ugyanolyan irányból érkezzenek a fülbe, mint az eredeti helyszínen. Erre találták ki a sztereónál „háromdimenziósabb”, úgynevezett binaurális hangrögzítést, ami figyelembe veszi, hogy a két hallószerv nem pont egy időben érzékeli a hangokat, hiszen az egyik általában kissé közelebb van a hang forrásához, ráadásul a távolabb lévőt még le is „árnyékolja” a kettejük között található fej. A valósághű felvételt készítő mikrofonokat ezért applikálják műfejek füleibe, így szimulálva az emberi hallás sajátosságait.

A Massenet-koncert közben a katedrális eltérő pontjain rögzített felvételekből aztán „egy speciális szoftverrel létrehoztuk a Notre-Dame 3D-s akusztikai modelljét, amelyből kiolvasható, hogy a különféle felületek (kő, fa, üveg, festmény), azok elhelyezkedése és formája, miként befolyásolják a hanghullámok útját” – magyarázza Brian FG Katz, a CNRS (Nemzeti Tudományos Kutatási Központ) kutatási igazgatója. Katz és csoportja ebből kiindulva készítette el a kísértetzenekar projektet (Ghost Orchestra Project), aminek segítségével bárki a számítógépénél megtapasztalhatja, milyen érzés lehet az oratóriumot a katedrális virtuális másának különféle pontjain hallgatni.

Ami két éve még csak „játék” volt a virtuális valósággal, az most hirtelen kulcsfontosságú információforrássá vált a leégett Notre-Dame újjáépítői számára. A két kutató, Katz és Pardoen ezért immár közösen dolgozik az akusztikai rekonstrukción.

Az auralizációt másra is használják. Manapság belsőépítészek és mérnökök is egyre többet használják ezt a technikát, így tudják ugyanis (rengeteg paraméter betáplálása után) még a tervezőasztalon kipróbálni, milyen lesz egy lakás, egy terem vagy épp egy új közút hangtere. De a virtuális hangterek az esélyegyenlőség növelésére is használhatók – hangsúlyozzák kutatók –, segítenek például elképzelni, hogy a város különböző pontjain mit élhet át egy látásában korlátozott ember.

(Forrás: hvg.hu)