Remegésrohammal küzd a német kancellár
SZEMlélek 2019. június 27.

Remegésrohammal küzd a német kancellár

Angela Merkel nemrég nemzeti himnusz hallgatása közben, a nyilvánosság előtt kapott remegésrohamot, másodjára egy minisztere kinevezési ünnepségén jelentkezett nála ugyanaz a tünet.

merkel.jpg

Frank-Walter Steinmeier szövetségi elnök hivatalában, a berlini Bellevue palotában június 27-én tartott ceremónián az elnök mellett álló kancellár Steinemier beszéde közben reszketni kezdett. Összeszorított ajkakkal, karját keresztbe vetve igyekezett elnyomni a rohamot. Az elnöki hivatal egy munkatársa megkínálta egy pohár vízzel, amelyet elfogadott, majd rögtön vissza is adott.

A roham nagyjából másfél percig tartott. Christine Lambrecht igazságügyi miniszter államfői kinevezése fennakadás nélkül lezajlott. Angela Merkel az új miniszter eskütételén is részt vett a szövetségi parlamentben. Szóvivője közölte, hogy a kancellár jól van, tervezett programjait megtartják, így rövidesen útra kel Japánba, a G20-csoport csúcstalálkozójára.

A német kancelláron alig tíz nap alatt másodszor tört reszketésroham a nyilvánosság előtt; június 18-án a kancellária udvarán lett rosszul, amikor a déli hőségben katonai tiszteletadással fogadták a bemutatkozó látogatásra érkező ukrán államfőt, Volodimir Zelenszkijt. A megbeszélésük után tartott tájékoztatón kérdésre válaszolva elmondta, hogy kiszáradt, de időközben megivott több pohár vizet és jól van.

(Forrás: MTI, fotó: thesun.co.uk)

süti beállítások módosítása