32 milliárddal segíti a Közel-Keleten az EU a menekülteket
SZEMlélek 2019. június 27.

32 milliárddal segíti a Közel-Keleten az EU a menekülteket

Újabb támogatást nyújt a szíriai menekültek és az őket befogadó Irak, Jordánia és Libanon helyi közösségei számára az Európai Bizottság.

libanon.jpg

Az Európai Unió a szíriai válságra válaszul 2014-ben létrehozott támogató alapján keresztül segíti a három említett országot, illetve az ott menedéket keresőket.

A célok között szerepel a közszolgáltatások erősítése, az oktatás fejlesztése és a gyerekvédelmi szolgáltatások javítása.

A 32 milliárd forintnak megfelelő 100 millió eurós keretből 55 millió eurót a menekültek és a helyi közösségek számára, 28,4 milliót oktatási, 12,5 milliót pedig gyermekvédelmi célokra különítenek el.

– Az EU ezzel az újabb 100 millió euróval támogatni kívánja a menekülteket, hogy önellátóbbá válhassanak gazdaságilag. A pénzkereseti lehetőségekhez való hozzáférés által kezükbe vehetik megélhetésüket, elláthatják magukat a méltóságuk megőrzésével – közölte Johannes Hahn uniós szomszédságpolitikai biztos.

Az eddigi finanszírozás teljes összege a brüsszeli testület tájékoztatása alapján már eléri az 1,6 milliárd eurót, amely 517 milliárd forintnak felel meg.

(Forrás: MTI, fotó: civilsociety-centre.org)

süti beállítások módosítása