A helyszín egy kis város Peruban, Moche, az időpont 2019. március 23-a, a történet főszereplője egy tizenkét éves fiú, Víctor Martín Angulo Córdova.
Őt látta meg a térfigyelő kamerák monitorai előtt ügyeletet ellátó rendőr, amint a járdán ül, egy utcai lámpa alatt, és írja a házi feladatát. A képek hamarosan bejárták a világhálót, és nyilvánosságra került az is, miért nem otthon tanult a hatodikos fiú: a család olyan házban lakik, ahol nincs áram, egyrészt mert nincs pénzük, hogy fizessék a számlákat, másrészt semmivel nem tudják igazolni, hogy övék a ház.
Így aztán sötétedés után Victornak nem volt más választása, mint hogy az utcai lámpa fényénél tanuljon. Semmit el nem mulasztana ugyanis, hogy jó jegyeket szerezzen. Nagy elszántsággal készül, hogy egyszer majd rendőr legyen, és „küzdjön a korrupció, a lopás és a kábítószer ellen”.
Először a városka polgármestere, Arturo Fernández Bazán sietett a család segítségére. Tanszerekkel látta el a fiút, a szülőknek pedig segített kitölteni a szükséges nyomtatványokat, hogy a megvásárolt ház tulajdoni lapjára rávezessék a nevüket és bekössék az áramot.
A tündérmesébe illő fordulat azonban még csak ezután következett. Egy bahreini származású milliomos csokoládékereskedő úgy döntött, támogatni fogja Victort. Neki magának sem volt könnyű gyerekkora, bár egészen más okból. Anyagiakban ugyanis nem szenvedett hiányt, de szeretetben, törődésben igen. Ahogy egykori barátai is, akik közül többen kábítószer túladagolásban haltak meg vagy gyilkosság áldozatai lettek. Maga Yaqoob Yusuf Ahmed Mubarak depresszióval küzdött.
Meghatotta őt Victor története, az, hogy a nagy szegénységük ellenére milyen nagy buzgalommal tanul, és elhatározta, hogy átépíti a család viskóját. A harmincegy éves üzletember ezen kívül a fiú édesanyjának is segített önálló vállalkozást indítani, Victornak pedig kétezer dollárt ajándékozott.
És még mindig nincs vége a történetnek! Victor ugyanis elmesélte jótevőjének, hogy számos osztálytársa él az övéhez hasonló nyomorúságos körülmények között, ezért a milliomos vállalta, hogy átépíti az iskolájukat is, hozzátoldva egy modern informatikatermet.
Yaqoob Mubarak csak annyit kért cserébe, hogy Victor megmaradjon ugyanannak a szerény és rendkívüli embernek, amilyen most; szeresse továbbra is az édesanyját és kitartó szorgalommal végezze a tanulmányait.
(Forrás: perfil.com via fr.aleteia.org; fotó: perfil.com és panamericna.pe)