Miután egész nap operált az orvos és csapata a 30 fokos műtőben, hasonlóan klímamentes "pihenő" helyiségben folytathatja az izzadást. Vajon lehetne tenni azért, hogy a helyzet megváltozzon?

Panka néni – nem így hívják, de nem venné jó néven, hogy megemlítettem – harcosan védi a nézeteit. Most például a prioritásokkal kapcsolatban. Nemrég ugyanis megoperálták. Nem nagy dolog, mesélte, csak két éjszakát kellett bent töltenie abban a fővárosi kórházban, ahol a nagy melegtől nem igazán tudott aludni. Mégis – és ezen egy darabig elvitatkozgattak a szobatársaival – legelőször a műtőbe szereltetne „légkondit”. Gondoljon bele – mondta egyiküknek, aki megállíthatatlanul panaszkodott a hőségre –, nem az a legjobb a betegnek is, ha a doki tud figyelni a munkájára? Több órás műtétek is vannak, ezt 30-32 fokban hogyan képzelik? Ha csak néhány berendezésre futná, akkor azokat igenis a műtőkbe kellene beszerelni. Mi csak pár napig vagyunk itt, de az orvosnak a műtő a munkahelye, és hosszú még a nyár!

Szokták mondani, hogy a focihoz és az egészségügyhöz mindenki ért. Nos, Panka néni a futballhoz hozzá sem tud szólni, de az utóbbi terület „önjelölt szakértőjeként” nemrég falun élő barátnőinek érvelt. – Nagyszerű, hogy a vidéki kórházakat felújították, de higgyétek el, nem kellett volna az összeset! Tudom, hogy ti is csak a szomszéd városig vagytok hajlandók utazni, és ha messzebbre kellene mennetek, felháborodnátok, de én inkább megtenném a hosszabb utat egy olyan központig, ahol nem néhány orvos folytat hősies küzdelmet a betegekért. Az unokahúgom külföldön rezidens, tőle hallottam, ott ez a természetes – tette hozzá, amikor firtatni kezdték, „honnan olyan okos”.

Ha ez lenne a jó irány, miért fordítottak ennyit a vidéki kórházak felújítására, miért nem hoztak létre inkább nagy, központi kórházakat – szegezték neki a kérdést a barátnői, amire persze Panka néni nem tudott válaszolni. Hogy a felújításra fordított pénz egy részéből a betegszállítást meg lehetett volna oldani? Ha ez a válasz eszébe jutott volna, akkor az is, hogy nincs az az érvelés, ami a barátnőit eltántorítaná attól, hogy elvárják, legyen a közvetlen szomszédjukban kórház. És melyik választást nyerni akaró párt merne – még ha szakmai érvekkel is – szembemenni a betegellátást igénybe vevők elképzeléseivel?

Néhány évvel ezelőtt nyáron egy klímaszereléssel foglalkozó vállalkozót operáltak egy másik fővárosi kórházban. Végül az ügyeletes orvosi helyiségbe szerelt föl ajándékul egy berendezést, hogy legalább ki tudja magát aludni az a doktor, akinek másnap összeszedetten kell dolgoznia.

– Én még a főzésre sem tudok koncentrálni, ha nem aludtam ki magam – állapította meg Panka néni röviden, amikor mindezt elmeséltem neki. Meg azt is, hogy máshol az ápolók összedobták a pénzt arra, hogy legyen légkondicionáló a nővérek és orvosok által használt pihenőben. – Kár, hogy nem tudtam róla, rendes nyugdíjam van, valamennyit beleadtam volna – mondta az idős hölgy, aki a saját lakásában a sötétítés és a kereszthuzat híve. Hogy nemrég egy budapesti kórházban a sokórás operáció során az egyik műtősnő elájult a hőségben, azt már el sem meséltem neki. Még elindult volna, hogy gyűjtést szervezzen, pedig ebben a kánikulában jobb, ha nem mozdul ki otthonról!

A hírek arról szólnak, hogy a fővárosban centrumkórház lesz a Szent János kórház, amelyiknek a Kútvölgyi Klinikai Tömb is a részét képezi majd. A Semmelweis Egyetem klinikáinak a felújítási munkák miatt ki kell ezekről a helyekről költözniük, bár nincs igazán hova. Kitalálom, mit mondana Panka néni: ha módosítanának a határidőkön és kivárnák, hogy rögtön a végleges helyükre költözhessenek, akkor az átmeneti „kényszermegoldásokra”, ideiglenes épület felhúzására szánt pénzből klímaberendezések fölszerelésével talán a budapesti műtőket részesíthetnék „elsősegélyben”.

Lehet, hogy kissé pikírt stílusával még azt is hozzátenné: ha az illetékeseknek nincs hol, hát abban a kórházban, ahol őt műtötték, a kórházigazgatói „szivarszobában” leülhetnének mindezt átgondolni.