Ön járt már a pesti Szent Margit téren?
Gégény István 2019. május 30.

Ön járt már a pesti Szent Margit téren?

Lehet, hogy igen, de akkor még nem úgy hívták.

szentmargitter.jpg

Tucatnyi közterület átnevezéséről hozott döntést május 29-én a Fővárosi Közgyűlés, s bár a listából talán elsőre nem szúrt szemet sokaknak, de Dreher Antal és Gabriel García Marquez mellett szerényen meghúzódik egy királylány neve is.

– Rövid időn belül befejeződik a Szent Margit templom előtti tér felújítása. Korábban nagyon méltatlan állapotok voltak: szabálytalanul parkoló autók, kutyapiszok, szemét. Az átépítés után korszerű, multifunkcionális tér várja az erre járókat, a templom főbejárata előtt pedig szökőkút és fényjáték is lesz – tájékoztatta a SZEMléleket Monostori László, a helyi római katolikus egyházközség plébánosa.

– Nemrég egy figyelmes hívem, Háberné Ágota vetette fel, hogy milyen jó lenne, ha nemcsak a templom, hanem a tér is kedves Árpád-házi szentünkről lenne elnevezve. Hálás vagyok, hogy javaslatomat a Fővárosi Közgyűlés tegnap megszavazta, mely szerint a tér az egyik legalázatosabb magyar szent nevét viselheti. Halálának 750. évfordulóját éppen 2020. január 18-án ünnepeljük majd – idézte fel az átnevezés történetét László atya.

Úgy tudjuk, a 3-as metróvonal Lehel tér nevű állomását nem tervezik egyelőre átnevezni, olyannyira, hogy a templom mögötti, nem igazán térként funkcionáló terület továbbra is a kürtjéről ismert vezér nevét viseli.

Tehát mostantól a Szent Margit tér az a közterület, amely a XIII. kerületben álló Szent Margit templom előtt található.

(Nyitókép forrása: Google Maps)

süti beállítások módosítása