Egymást követően két különböző portálon jelent meg olyan írás, amely szerint egyik, illetve másik csoporthoz tartozók a legboldogabbak a világon.

– A vallásos konzervatív feleségek a legboldogabbak – jelent meg a Mandineren múlt csütörtökön. Hétfőn pedig azt lehetett olvasni a nagyobb hírportálokon, hogy „Az egyedülálló, gyerektelen nők a legboldogabbak”. Ez is jól mutatja, hogy érdemes óvatosan bánni az általánosító szalagcímekkel, ugyanakkor felveti azt a kérdést is, hogy vajon miért a boldogság a legfontosabb mértékegysége az emberi létezésnek és hogy mérhető-e egyáltalán.

– Kiderült, hogy a legboldogabb feleségek Amerikában a vallásos konzervatívok, a második legboldogabbak pedig a vallásos progresszívek – írja a Mandiner a New York Times cikkére hivatkozva. Az eredeti cikk alapállítása, hogy a hit a feminizmushoz hasonlóan nagy elvárásokat támaszt a férjek felé.  

A kutatás eredményei szerint az átlagnál elégedettebbek a házasságukkal azok a nők Amerikában, akik vallásos konzervatívak: „a nemi szerepekről konzervatívan gondolkodó és vasárnaponként istentiszteletet látogató feleségek 73 százaléka magas minőségű házasságban él. (…) A jobboldali és baloldali nők magasabb minőségű házasságban élnek, mint azok, akik középen helyezik el magukat – de főleg a jobboldaliak.” – emelik ki.

A mostani kutatás szerint mind a régimódi vallásosság, mind a feminizmus magas elvárásokat támaszt a házastársakkal szemben, és magas minőségű házassághoz vezet, még ha más okokból is. A középen álló szekuláris konzervatívok és szekuláris progresszívek elégedettségi mutatói ennél alacsonyabbak – írják.

Az Index cikke Paul Dolan viselkedéskutató professzor elméletét részletezi, aki egy elődadásában azt állította, hogy a társadalom legboldogabb tagjai azok a nők, akiknek nincs se házastársa, se gyereke.

A saját bevallásokra alapuló kutatásról azt mesélte, hogy a házasságban élők általában egészen addig számítanak a legboldogabbnak, amíg a másik fél is ott ül a szobában. Ha nincs ott, akkor nagyon sok esetben őszintén bevallják, hogy annyira nem is jó az életük. A hosszú távú kutatásban egyébként az emberek életútját is követték, és arra jöttek rá, hogy a siker mérésére használt hagyományos markerek nem korrelálnak a boldogsággal, azaz nem feltétlenül az teszi boldoggá az embereket, amikről eddig azt gondolták. Sőt Dolan szerint pont ezek a hagyományos markerek, - miszerint a házasság és a gyerek a nők legfőbb sikermérője - tehetik boldogtalanná azokat a nőket, akik más életutat választottak maguknak, vagy úgy hozta az élet, hogy nem alapítottak családot – olvasható az Index összeállításában. Eszerint a férfiakra viszont jó hatással van a házasság, „lenyugszanak tőle” és a munkahelyükön is sikeresebbek, jobb eredményt érnek el, jobban keresnek, ráadásul egészségesebbek is, mint az egyedülálló férfiak.

A szakértő szerint „a társadalmi elvárások helyett az embereknek inkább saját magukra kell gondolni, hiszen nincs abban semmi rossz, ha valaki nem találta meg élete párját, sőt valószínűleg tovább él majd egyedül, de boldogan, mint egy olyan emberrel, aki mellett boldogtalan.” 

Habár úgy tűnhet, hogy nehéz közös pontot találni a két felmérés és azok ismertetése között, ha jobban megnézzük, néhány hasonlóság mégis felfedezhető: hogy valójában egyik sem a nőkről szól, hanem a férfiak és a házasság viszonyáról, akiknek ez mindkét felmérés szerint jót tesz.

Pedig az érdekes kérdés ezután következik: melyik nem boldogsága élvezzen elsőbbséget? A nőké vagy a férfiaké? Ha a nőké, akkor a férfiaknak el kell fogadniuk, hogy azt nem feltétlenül házasságban képzelik el. Ha a férfiaké, akkor a nőknek kell megtalálniuk a boldogságot a házasságban. Ez így sehogyan sem jön ki döntetlenre. Ám, ha a házasság és a család intézménye a nők számára valamiért nem vonzó, és nem kívánnak benne élni, akkor vonzóvá kell tenni számukra vagy enyhíteni lehetne a családos nők terhelését. De, ugye az – azóta sokat kritizált – New York Times cikk éppen azt állítja, hogy nem csak az egalitárius szemlélet javíthat a házasság minőségén, hanem a konzervatív is, és mindkettő a férfiak szerepvállalását erősíti – nagyon más megközelítésben. Hiszen míg az utóbbi azért okoz örömöt a nejeknek, mert „leveszi róluk a döntés terhét”, az előbbi azért, mert a gyermekneveléssel és háztartás-vezetéssel járó terhekből vesz le és könnyebben kiteljesedhetnek hivatásukban. És az érdekes éppen az, hogy eszerint mindkettő magasabb minőségű házasságot eredményez a nők számára. (Arról, hogy a kisgyerekes, dolgozó nők milyen kihívásokkal találkoznak korábban itt írtunk.)    

Másik közös pontja a két kutatásnak az, hogy egy viszonylag nehezen mérhető faktort tesznek a mérés középpontjába. Ezzel kapcsolatban az is kérdés, hogy vajon jó irányba keresünk-e, ha a boldogság szintje felől közelítünk, hiszen nem mindig az használ a legtöbbet, ami az agyunknak örömöt okoz. A boldogságközpontot stimulálják a drogok a felnőttek agyában, és – mint nemrégiben kiderült –, a különböző kütyük is a gyerekekében.

Nagyon fontos, hogy boldogok és kiegyensúlyozottak legyünk, ezt senki nem vitatja. Hogy mindenki maga dönthesse el, mi teszi boldoggá, és a döntését senki ne kérdőjelezze vagy bélyegezze meg. Ez lehet egyfajta boldogság-kultúra.

A boldogság kultusz azonban az, ami földi javakban méri az örömöt és amiről éppen a hívő embereknek lehet más mondanivalójuk és véleményük, ahogyan az áldozatvállalásról és a közösségi erejéről is.

Ilyen szempontból nem válik szét a két kutatási eredmény, hanem nagyon is összefügg, sőt az egyik ott kezdődik, ahol a másik véget ér. Persze, akkor még mindig adott a kérdés, hogy mi a helyzet a szingli hívőkkel? És a házasságban élő nem konzervatív nejekkel? Nincs mindenre válasz, az a fontos, hogy egyéni boldogság és a közösség szempontjai valahogy összhangba kerüljenek és ne nyomja el az egyént egy közösség sem, az egyén pedig ne csak magának tartogassa azt a kincset, amit ő maga jelenthet és adhat tovább a szűkebb-tágabb környezetében élők számára.

Korábbi cikkünk arról, hogy a vallás mennyiben jelent erőforrást a kisgyerekes nők számára, itt olvasható.

(Illusztráció: weknowyourdreams.com)