A Bárka közösség és a Hit és Fény mozgalom alapítójáról május 16-án Magyarországon is megemlékeznek.
A „katimavik" eszkimó szó, jelentése: „találkozóhely". Így nevezik azokat a hétvégi találkozókat, ahol értelmi sérült emberek, szüleik és barátaik találkoznak a világ számos országában, és melyeket a Hit és Fény tagjai, a Bárka közösség és más önkéntesek készítenek elő. A hazánkban most harmadszor létrejövő találkozó célja, hogy minél szélesebb nyilvánosságot kapjon az évtizedek óta működő és a fogyatékos emberek értékeinek fontosságát úttörőként hirdető Bárka (l'Arche) és Hit és Fény mozgalom.
– Valódi gyógyulás történik itt, nem csodás gyógyítás formájában, hanem a kölcsönös tisztelet, törődés és szeretet révén. Paradox módon a sebezhetőség az erő és a teljesség forrásává válik, a megbékélés és a másokkal való közösség helyévé
– mondta Jean Vanier, a Bárka és a Hit és Fény mozgalom május hetedikén elhunyt alapítója.
Jean Vanier emetése Franciaországban, Trosly-Breuil-ben lesz május 16-án. Ugyanaznap, csütörtökön este hat órakor Budapesten is közös hálaadást tartanak a Párbeszéd Házában (Budapest, Horánszky utca 20.) mindazok számára, akik személyesen vagy írásain keresztül ismerték, illetve akik tisztelték korunk kereszténységének eme meghatározó alakját. A megemlékező együttlétre mindenkit várnak a szervezők.
A magyarországi katimavikra július első hétvégéjén kerül sor Szombathelyen a Székesegyházban és a mellette lévő Brenner János Kollégiumban, de jelentkezni május 18-ig lehet a rendezvény honlapján.
Amikor az ember érzi, hogy úgy szeretik amilyen, amikor bizalmat és szeretetet tapasztal, akkor szíve mélyén táplálékot kap. S ha minket a többiek táplálnak, ez felhívás arra, hogy mi is táplálék legyünk azok számára, akik szenvednek, akik magányosnak, szerencsétlennek érzik magukat. Az ember így megtanul eledellé válni. (Jean Vanier)
Csány Endre, a magyarországi Hit és Fény közösségek felelőse piarista gimnáziumba járt, és a fiatal szeminaristák hívására ment el először olyan találkozóra, ahol értelmi sérült emberek és barátaik voltak együtt. Addig Jean Venier-nak csak az írásait olvasta, de ez a személyes találkozás velük meghatározó volt.
A Magyar Katolikus Rádióban elmondta, hogy az első pillanatban riasztó lehet a fogyatékos emberek viselkedése, és van, aki erre úgy reagál, hogy óhatatlanul fölépülnek a falak. Van, aki sajnálni kezdi a sérült embert, vagy úgy érzi, hogy másként kell viselkednie, mint egyébként.
– Nálam az áttörést nem valami belső átalakulás hozta, hanem az ő közeledésük, közvetlenségük. Ők sokkal természetesebbnek veszik a különbözőségünket, mert a lényeg az, hogy megtaláljuk az „azonosat” egymásban. Felismerjük azt, hogy emberségükben a fogyatékos személyek nem különböznek egyikünktől sem. És ha ez az azonosság megtaláltatik, onnantól kezdve felszabadultan tudunk élni, otthon vagyunk mindannyian ebben a találkozásban, a közösségben – vallja Csány Endre.
A katimavikban ennek megélésére hívnak mindenkit azon túl, hogy a két és fél nap során három előadást is meghallgathatnak Varga László püspöktől a rendezvény mottójáról: „Meghívtál, hogy vízre lépjek.”
– Érdemes kilépni a berendezett, szép világunkból, mert ha igazán élni akarunk, akkor abban benne kell lennie annak a bátorságnak, hogy ki merünk lépni a bizonytalanba. Az életünkben eljön az a pillanat, amikor föltesszük magunknak a kérdést: hova tartok? Mi az életem értelme? Mi fontos számomra? Akarom-e ugyanazt csinálni, amit eddig? Érezzük, hogy jó lenne valami, ami jobban betölti az életünket – hangsúlyozta Csány Endre.
Akiket vendégül látnak a katimavikon, lehet, hogy nem fognak csatlakozni a Hit és Fény mozgalomhoz, de elgondolkozhatnak, kiléphetnek, megnyílhatnak valami újra.
A Bárkában együtt, közösségben haladunk az élet útján nemzeti vagy vallási hovatartozástól függetlenül. A lényeg, hogy szeressünk, nevessünk, megosszuk a gyöngédségünket, és ne akarjuk birtokolni a másikat. A szeretet segít felismerni, hogy a másik sokkal szebb, mint hinni mertük volna. A szeretet azt üzeni a számára, hogy elfogadjuk olyannak, amilyen, a szenvedéseivel, haragjával, az élettörténetét megjellemző törésekkel.
Alapvetően mind egyformák vagyunk, mert közös bennünk a szenvedés, a félelem a halától, a kapcsolati nehézségek, a vágy, hogy megtaláljuk a helyünket. Ezt kell mindig szem előtt tartanunk, hogy lehetővé tegyük a másik számára, hogy önmaga legyen és hogy boldog legyen; úgy kell ezt tennünk, hogy együtt ünnepelhessük az emberségünket. (Jean Vanier)
