Van egy teljesen legális toxikus anyag, amit mindenhol ingyen osztogatnak, s talán már fel sem tűnik, hogy halálos lehet.

Kopogtatás nélkül beengedjük a lakásba, gyermekeink marokszám nyelhetik, mint a cukorkát. Gyomorforgatónak tartjuk a választások üzeneteit, melyek különböző szennyvízcsatornákon vádolnak és uszítanak milliókat egymás ellen. Mindeközben a gyermekeinket fogyasztásra ingerlő, színes papírba csomagolt márkareklámok nem tűnnek el a kampányok után.

Burkolt üzenetük az, hogy ha nem tudsz eleget fogyasztani: kevés vagy. Mikor beleszületik az ember a világba és ez a világ teli torokból azt üvölti minden felületen, hogy fogyassz, vedd meg, amit csak tudsz, állandó felkiáltójelekkel frusztrálja földön, vízen, levegőben, bárhol, bármikor... Akkor mit gondol ez a gyerek, ahogy növekszik? Hogy...

a világban annyit érsz, amennyit fogyasztasz.

Annyi gyermekszemen láttam már azt a sóvárgást, hogy a vágyott dolgot nem tudja megvenni, de szeretné.
Ami soha nem kellene, ha nem emlékeztetné minden áldott nap 100 óriásplakát és reklámok ezrei, hogy hello, vettél már valamit? Menő vagy? Akarsz menőbb lenni? Persze, néha hangosan vigasztalják magukat – hasztalan –, hogy nem fontos a márka, lehet jó cuccokat kapni olcsóbban is.

Meg lehet tanítani, hogy nem számít a ruha, sem az, milyen cuccai vannak a gyermekeidnek, de attól az még számít. Nagyon is számít.

Iszonyatos nyomás ez a fiatalokon, amit kéz kezet mosva támogatunk. Hiszen ezek csak reklámok.

Képzeljük el, hogy végigmegyünk az utcán, az óriásplakátok levetnék gyönyörű ruháikat és csak a meztelen igazság állna mindegyiken hatalmas fekete betűkkel: Vedd meg ezt! Ettől leszel csak boldog! Ebből vegyél! Fogyassz!

Ugyanolyan frusztráló lenne, ahogy a gyűlöletkeltő politikai üzenetek egyértelműsége is millióknak okozott kellemetlenséget. Attól, hogy valamit szépen csomagolnak, a tudatunkra még mindig ugyanúgy hat. Ingerli, stimulálja, gyötri és készteti arra, hogy cselekedjen. Fogyasztásra ösztönöz.

Tele van felkiáltójelekkel a város, bárhová lépünk, ott reklám terem és jól öltözött, jól fizetett, amúgy intelligens és kreatív emberek dolgoznak keményen azon, hogyan manipulálják gondolattal, szóval cselekedetre s legfőképpen fogyasztásra gyermekek és felnőttnek látszó gyermekek milliót/milliárdjait szerte a világon.

Hajtják a világgazdaság motorját, mert ha nem fogyasztunk, belehalunk, nem pörögnek a mutatók s nem apadhatnak el a milliárdosok zsebei. Az őrület nem állhat meg s azt foggal, körömmel védeni kell. Meg kell magyarázni, hogy ez csak reklám. Valójában lenyűgözően találékony módon csűrik és csavarják gyermekeink eszét-szívét, s a folyamatos frusztrálással gyengítik őket s zavarják össze.

A meseolvasás reneszánszát éljük, s ha nem olvasunk mi mesét a gyermekeinknek, akkor, bizony, mesélnek majd a marketingesek.

Gyönyörű szép történeteket arról, hogyan érdemes megvenni valamit és hogyan vihetnék haza és attól hogyan lesz jobb életük. Mesélnek arról, hogy az igazi a mesehős az, aki sokat és jól vásárol és annál jobb, minél többet tudja ezt megtenni. Ezzel egy olyan mesterséges elvárást támasztanak csemetéink felé, amit lehetetlen teljesíteni.

Mi, az úgynevezett felnőttek legyintünk is egyet erre, hiszen mi, az okosak, érettek, felelősök, mi tudjuk „szűrni” az információkat, hiszen felnőttek vagyunk, nem igaz? Ránk nem hatnak annyira.

Ha be kell vallani, hogy elfogadott dolog az, hogy a gyerekeket világszinten durva, erőszakos módszerekkel fogyasztásra lehet nevelni, ha ezt kimondjuk, hogy ennek mi is részese és asszisztensei vagyunk, az oly nagyfokú őrület színvallása lenne, hogy az bírhatatlan.

Az nem lehet, hogy szépen öltözött, jól fizetett, diplomás, nagymenő marketingcégek szakemberei azt mondják, hogy mi támogatjuk sok száz millió gyermek életét megkeserítő propaganda elkészítését, felelősök vagyunk azért, mert életünket és kreativitásunkat a világot jelenleg romba döntő mohóság démonának szolgálatába állítottuk.

Felelősek vagyunk minden megírt szövegünkkel azért, hogy (nem csak) iskolás gyermekek millióit préseljük előre gyártott csomagolásokba, amikben fuldokolnak, de „jó” nekik. Mert meg van mondva, mi a jó egy egyéniségnek: a sorozatgyártás.

Ugyan már, hiszen ezek csak reklámok!