Petíció indul a ponthatárok csökkentésére.
Az idei matematika írásbeli nehézsége meghaladja a középszintet, ezért országos szinten szükség van a ponthatárok csökkentésére – írja Pósa Anikó, annak a petíciónak az elindítója, amit a 24.hu szerint már 15 ezernél többen aláírtak.
A petíciót aláírók szerint „irreálisan nehezek voltak” a matekérettségin a feladatok, ezért szeretnék a ponthatárok csökkentését. Az aláírók feltehetőleg azt szeretnék-e elérni, hogy kevesebb pont legyen elég bizonyos érdemjegyekhez, és nem azt, hogy az egyetemi ponthatárokat változtassák meg a nehéz érettségi miatt – olvassuk a 24.hu oldalon.
Az eduline-on többen is elmondják a véleményüket.
Nagyon nehéz volt. Az egész évfolyam nyűgös, többeket sírógörcs kerülgetett – véli egy érettségiző diák.
Többen úgy gondolják, hogy az első feladatsor túl könnyű volt, míg a második már nagyon nehéz.
Aki kettesért küzd, annak nagy kő eshet le a szívéről, mert a 25% nagyon könnyen összejön, viszont akinek ötös a cél, azt rendesen megizzasztotta" – számolt be egy másik diák.
Azt is írták, hogy többen hamarabb beadták a feladatlapot, mert nem tudták megcsinálni.
Ennyire eltérő jellegű, összetett feladatot nem láttam még az érettségiben, pedig egy jó pár feladatsoron túl vagyok – írta egy vizsgázó az érettségi második feladatsoráról, hozzátéve: csak miután mindhármat megcsináltam, azután tudtam több perc pontszámolgatás után dönteni arról, hogy melyiket húzzam át. Ez eddig rám nem volt jellemző, általában mire elkezdem a harmadik feladatot olvasni, már tudom, melyiket passzoljam.
Összességében a tavalyit sokkal könnyebbnek gondolták, valaki azt is írta: sajnos a magyarhoz hasonlóan itt is rossz szájízzel távoztunk.
A történelem írásbelikkel folytatódnak ma az érettségi vizsgák a középiskolákban országszerte.
A középszintű írásbeli 180 percig tart, az írásbelin a vizsgázóknak egy központi feladatsort kell megoldaniuk, amelynek első része egyszerű, rövid választ igénylő feladatokból, második része szöveges (kifejtendő) feladatokból áll.
A vizsgázó a rendelkezésére álló időt tetszése szerint oszthatja meg az egyes feladatok között, és megoldásuk sorrendjét is meghatározhatja.
Az írásbeli feladatsort mintegy 60 százalékban a magyar, 40 százalékban pedig az egyetemes történelemhez kapcsolódó feladatok alkotják. Az összes feladat közel fele a az 1849-től napjainkig terjedő időszakra vonatkozik.
Vizsgázónként szükséges segédeszköz az állami tankönyvfejlesztésért és kiadásért felelős szerv által kiadott, kronológiai adattáblázatot nem tartalmazó középiskolai történelmi atlasz, amelyről a vizsgázó gondoskodik. Továbbá vizsgacsoportonként legalább három példány helyesírási szótár, amelyet a vizsgabizottságot működtető intézmény biztosít.
A történelem emelt szintű írásbelije 240 percig tart. A vizsga két feladatsorból áll, hasonlóan a középszintűhöz.
A diákok először az első feladatlapot oldják meg, majd a dolgozatokat 100 perc leteltével a felügyelő tanár összegyűjti. Ezután osztják ki a második feladatlapot.
A témák megoszlása és a használható segédeszközök megegyeznek a középszintű feladatokéval.
(Forrás és fotó: MTI)