Okosút épül önvezető autóknak a Balatonnál
SZEMlélek 2019. április 10.

Okosút épül önvezető autóknak a Balatonnál

Az aktuális útfejlesztésekkel az okosautók korára is elkezdünk készülődni, Debrecen és Békéscsaba között pedig autópálya épül.

r76ut.jpg

Hazánk közlekedési stratégiája szerint minden gyorsforgalmi útnak el kell érnie a határig, a megyei jogú városokat gyorsforgalmi úthálózattal kell összekötni és el kell érni, hogy lehetőleg 30 percen belül bárhol az országban el lehessen érni egy gyorsforgalmi utat. Ezt Palkovics László innovációs és technológiai miniszter nyilatkozta a Kossuth Rádióban.

Közlése alapján a teljes program költsége 3200 milliárd forint, amelynek bő felét – 1800 milliárd forintot – a magyar költségvetés biztosítja.

A magyarországi gyorsforgalmi úthálózat mintegy 1300 kilométer hosszú, ezt fejlesztési összegből 2400-2500 kilométeresre tervezik bővíteni. Épülnek kétszer egysávos gyorsforgalmi utak és elkerülő szakaszok is: befejezik például a 8-as utat, megépül a Debrecent és Békéscsabát összekötő autópálya.

A miniszter kitért arra is, hogy a Balatonszentgyörgyöt Zalaegerszeggel összekötő R76-os "okosutat" az önvezető autókhoz kapcsolódó technológiákkal látják el.

(Forrás: MTI, térkép: nif.hu)

süti beállítások módosítása