A korrupcióellenes Zuzana Caputová győzelme valódi változást hozhat.
Čaputová Szlovákia történetének első női elnöke lesz. Ritkán kapunk a politika világából igazán jó híreket, az emberek többsége azt is kétkedve fogadja.
Szlovákiában valami tényleg megváltozott Jan Kuciak újságíró és barátnője meggyilkolásával. A szlovák állampolgárok minden feszültsége utat tört, a sorozatos tüntetések dominóként döntögetik a jelenlegi politikai elitet.
Valódi változásért emeltek szót, s most úgy tűnik, meg is kapják Zuzana Caputová személyében.
– Eddig is arra törekedtem, hogy segítsek azoknak az embereknek, akik jogtalanság vagy igazságtalanság áldozatai lettek. Azt gondolom, az a fontos, hogy ebben a pozícióban egy olyan ember legyen, aki kiáll az emberek és az igazságosság mellett – mondta az elnökválasztással kapcsolatban.
Az eredményeket úgy kommentálta, kellemesen meglepte a jelentős különbség, hiszen szoros eredményt várt. Kijelentette, nagyon erős felhatalmazást kapott a polgároktól.
Elmondta azt is, igyekszik majd terítékre tenni az emberek számára fontos témákat, mint a főügyész megválasztásának módosítását, vagy az idősekkel kapcsolatos problémákat.
Az öröm azonban nem lehet felhőtlen, különösen azok számára, akik fontos alapértéknek tekintik a család hagyományos modelljét: az új szlovák elnök ugyanis támogatja az azonos nemű párok örökbefogadási lehetőségét.